
Nekifogtak a csanódi játszótér, más nevén a Rájzer-kert kiépítésének – jelentette be Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere. A négy éve eltervezett park területéről elhordják a hulladékot, bevetik fűmaggal, ezáltal egy zöld övezetet alakítanak ki, játszó eszközöket helyeznek el, és a budapesti XVII. kerület által ajándékozott faragott kaput is elhelyezik a park bejáratához. Az így kialakított 1,6 hektár nagyságú udvar megfelelő kikapcsolódási lehetőséget fog biztosítani, mind a gyerekek, mind az őket kísérő szülők számára.
2011. augusztus 25., 21:302011. augusztus 25., 21:30
A felhalmozódott hulladékot gyűjtik össze
Egy erőgéppel dolgoznak a terület rendezésén: eltávolítják az ott felhalmozódott hulladékot, majd a területet rendezik a korábban elkészített tervek szerint. Jelenleg építkezési hulladékok lepik el Csanód udvarát, amit egy hetes munka során a Bucsin negyedben található kazánháznál földelnek el.
Mezei János szerint, mivel az idén még csak sár lesz a park helyén, ezért mind a kapu, mind a pihenőpark avatóünnepségére, december 6-án kerül sok, amikor a XII. kerület képviselői is protokollárisan meg lesznek hívva. Az idén elkezdődnek a játszópark kialakítási munkálatai, bevetik fűmaggal a területet, így jövő tavasszal már zöld övezetben pihenhetnek a lakók – tudtuk meg a polgármestertől, aki azt is hozzá tette, hogy a játszótér berendezését valószínűleg pályázat útján szerzett pénzből fogják megvalósítani.
A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
szóljon hozzá!