
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszeredában a tavaly elkezdett tömbház-hőszigetelések csak egy részét lehet egyelőre elvégezni. Az állami támogatás csak egy részben érkezett meg, nem lehet tudni, mikor lesz folytatás.
2010. április 19., 12:242010. április 19., 12:24
Fotó: Kristó Róbert
Három tömbház külső hőszigetelése maradt félbe tavaly, illetve el sem kezdődött azok közül, amelyeket a kormány által támogatott hőszigetelési program keretében kell szigetelni. Ezek egyike a Tető utca 12. szám alatti tízemeletes tömbház, amelynél idén már folytatódhatott a szigetelés, és be is fejezték.
\"A szigeteléshez szükséges állami hozzájárulás mindössze 36 százalékát, a 946 ezer lej helyett 346 ezer lejt kapott a város ezekre a munkálatokra. A Tető utcai tömbházat sikerült befejezni, de a kísérleti, illetve a Nagyrét utcai tömbház esetében csak részleges munkálatokra van lehetőség ebből az összegből, mindaddig, amíg a hátralevő pénz meg nem érkezik\" – mondta el kérdésünkre Tamás Imre, a csíkszeredai polgármesteri hivatal lakástulajdonosi egyesületekkel kapcsolatot tartó irodájának vezetője.
Csíkszeredában még öt olyan tömbház van, amelyek esetében elfogadták a hőszigetelési programban történő részvételhez szükséges dokumentációt – ezek esetében tavaly még nem volt meg a lakók önrésze. Ugyanakkor még harminchárom tömbház esetében kell összegyűjteniük a 20 százalékos önrészt május 30-ig a lakóknak. Ha ez megtörténik, és részt vehetnek a programban, a jelzett munkálatokhoz az állam részéről szükséges 50 százalékos hozzájárulás összértéke eléri a 7 millió 883 ezer lejt. Az állami támogatás késlekedésével a szigetelés is késhet.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.