
Fotó: Pinti Attila
Több ember is megsebesült október 11-én Gelencén, miután két férfi késsel randalírozott a községben. A polgármester leszögezte: egyedi esetről van szó, mert az erőszak nem jellemző a településen, ugyanakkor a közbiztonság sincs veszélyben.
2025. október 14., 15:212025. október 14., 15:21
A két gyanúsított – egy 22 és egy 33 éves férfi – október 11-én, szombaton este fél 10-kor ámokfutásba kezdett Gelencén.

Két embert megkéselt, többeket pedig halálosan megfenyegetett két agresszor szombaton Gelencén. A gyanúsítottak drog és alkohol hatása alatt követhették el erőszakos tetteiket.
A Kovászna megyei ügyészség korábbi tájékoztatását összefoglalva az illetők alkohol és drog hatása alatt
egy helyi bárban összetűzésbe keveredtek egy 33 éves férfival, akit többször megszúrtak a hátán, illetve combtájékon, valamint ököllel ütlegelték és rugdosták;
a 29 éves férfit, aki épp az áldozaton próbált segíteni, szintén fizikailag bántalmazták és kést szegeztek a nyakához;
majd az elkövetők megállítottak egy autót, annak utasát késsel fenyegetve utasították rá, hogy furikázza őket a településen;
útközben a gyanúsítottak az autóból kiszállva megtámadtak egy 61 éves, út szélén álló ittas férfit, akit többször megszúrtak, fejbe ütötték, és félig eszméletlenül, erősen vérző állapotban otthagyták;
ezt követően bementek egy családi ház udvarára, ahol halálosan megfenyegették a ház tulajdonosát.
A hatóságok röviddel ezután elfogták őket, 24 órás őrizetbe vették, majd a sepsiszentgyörgyi törvényszéki döntés alapján 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték. Ellenük
A tájékoztatás szerint mindkét elkövető büntetlen előéletű.
A településen jelenleg is beszéd témáját képezik a történtek. Egy helyi lakó a Székelyhon kérdésére elmondta: a késelés nem mindennapi eset, megbotránkozik rajta, aki hall róla. Mindenki erről beszél, és
„Egy ilyen eset után hogy merjen az ember elindulni egy esti sétára, vagy elengedni a gyerekeket szórakozni? Megrázó.
– fogalmazott.
Ilyés Botond polgármester szerint a sajtóban megjelent hírek nagyobb port kavartak a községben, mint maga az esemény. Hozzátette:
A település jelenleg is el van látva térfigyelő-kamerákkal, de hamarosan egy még korszerűbb, közel 70 kamerából álló rendszert is telepítenek, amely rendszámfelismerő és arcfelismerő funkcióval is bír majd. Ez azért is fontos, mert adott esetben felhasználhatja a felvételeket a rendőrség.
A szombati ámokfutás kapcsán elmondta: őt az éjszaka folyamán értesítették a történtekről, hiszen hozzáférést kellett adni a térfigyelő-kamerákhoz. Mint mondta:
Késes támadás szerencsére rég nem történt Gelencén, viszont az előfordul, hogy a bárokban konfliktusok alakulnak ki ittas személyek között. Sajnos ez nem egyedi eset, és nem csak itt történik meg – tette hozzá a polgármester. A hatóságokra minden esetben számíthattak.
Ami a sérülteket illeti, Ilyés Botond tudomása szerint súlyos állapotban szállították őket kórházba:
a fiatalabb áldozat többszörös hasi és combszúrásokat szenvedett, ezenkívül a lépe is megsérült.
a 61 éves férfi, akit az utcán támadtak meg, szintén életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A háromszéki kórházaknál való érdeklődésünkkor kiderült: mindkettejüket Brassóban kezelik. Állapotukról nem tudtak tájékoztatni.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.
Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.
Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.
A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.
Idén is töretlen népszerűségnek örvendett a Rádió GaGa Mikulásváró rendezvénye Székelyudvarhelyen: péntek délután több száz apróság várta szüleivel, nagyszüleivel a piros ruhás jótevőt a Riverside bevásárlóközpont melletti téren.
szóljon hozzá!