Kényszerpályán, zsúfoltan közlekedő nemzetközi vonatok

Kevés a hely, sok az utas a Corona nemzetközi vonaton •  Fotó: Gecse Noémi

Kevés a hely, sok az utas a Corona nemzetközi vonaton

Fotó: Gecse Noémi

Maradnak a csökkentett vagonszámok a Székelyföldet Budapesttel összekötő nemzetközi vonatjáratokon, Marosvásárhely elkerülésével pedig az elérhetőség is kedvezőtlenebb. Nem lesz tehát előrelépés a körülményeket illetően jövőben sem.

Kovács Attila

2018. december 10., 14:132018. december 10., 14:13

A kevés férőhely miatt egymás sarkára taposó utasok, hosszú útra indulókat elbátortalanító, kedvezőtlen körülmények, a szolgáltatók részéről tapasztalható érdektelenség, hárítás – ilyen most a Budapest és Brassó között közlekedő Corona és Hargita InterCity, illetve Romániában InterRegio nemzetközi vonatok és utasaik helyzete.

Székelyföld és utasai valójában sem a magyar, sem a román vasúttársaságnak nem fontosak

– erről elég könnyű meggyőződni, amikor a mindössze három személykocsival közlekedő, zsúfolt Corona reggel befut a székelyföldi vasútállomásokra.

Míg máshol a jó utazási feltételeket biztosító magánvonatok jelentenek konkurenciát a Román Vasúttársaságnak (CFR), illetve több nemzetközi járat is kiszolgálja az utazóközönséget, Székelyföld csak a nappali, illetve éjszakai órákban közlekedő Corona, illetve Hargita vonatokkal maradt, amelyek nemzetköziek ugyan, de mindkét országban belföldieknek számítanak, ha az utasokról és a személykocsikról van szó. Az egy évvel ezelőtti menetrendváltáskor a MÁV-START eltávolította a Corona étkező- és 1. osztályú kocsijait, azzal a magyarázattal, hogy nem kifizetődő ezek fenntartása, a hálókocsit pedig csak a nyári időszakban biztosította.

Az egész évben közlekedő három személykocsi viszont korántsem biztosít elegendő helyet,

mivel a jelentős belföldi utasforgalom nem csökkent, hanem az egyetemi hallgatók ingyenes utazási lehetőségének bevezetésével kifejezetten nőtt. A helyzet annyit változott, hogy a Coronán a hálókocsi 2019-ben egész évben jár majd, ez viszont különösebb javulást nem hoz, mivel hálókocsijegyet csak magyarországi célállomásig lehet vásárolni. További ülőhelyes kocsikat viszont annak ellenére sem csatoltak a szerelvényhez, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzatainak elnökei idén ezt közös nyílt levélben kérték.

Megkerestük az ügyben a MÁV és a CFR sajtóosztályát is, a két társaság részben egymásra hárítja az illetékességet. A Coronával kapcsolatosan a MÁV-START azt közölte, az utasforgalmi adatok alapján Magyarországon és a nemzetközi utasok számára is elegendőnek bizonyultak a vonaton felkínált ülőhelyek, fekvőhelyek és hálóhelyek. ,,A korábban a vonattal közlekedő első osztályú kocsit kevés utas vette igénybe, csakúgy mint az étkezőkocsit. A vasúttársaság számára kiemelten fontos a Magyarország és Erdély közötti forgalom minél jobb kiszolgálása, ugyanakkor

az is cél, hogy a nemzetközi vonatok fenntarthatóan és gazdaságosan üzemeljenek”

– áll a válaszban. A zsúfoltságról azt írták, hogy a MÁV-START szolgáltatási területén ez nem tapasztalható, amit alátámasztanak a magyarországi belföldi és nemzetközi forgalomban megváltott menetjegyek eladási statisztikái is.

Mivel Romániában a Corona vonatot a CFR Călători közlekedteti a két vasút közötti megállapodás alapján, utóbbi társaságot is megkérdeztük, hogy lehet-e bővíteni a szerelvényeket, de tőlük egy értelmezhetetlen magyarázatot kaptunk. Eszerint a Corona és Hargita vonatok a MÁV-START-tal kötött megállapodás alapján közlekednek, ez a protokollum a menetrendre, a helyek számára és a szerelvény összeállítására is vonatkozik.

Azt is megkérdeztük a két vasúttársaságtól, hogy miért kellett a Hargita nemzetközi vonat útvonalát olyképpen módosítani, hogy a Déda–Marosvásárhely–Székelykocsárd–Aranyosgyéres szakasz helyett a Déda–Bethlen–Dés vonalon haladjon, és csak a nyári hónapokban, illetve karácsony és újév között, valamint húsvétkor és mindenszentek napja környékén csatlakozzon hozzá közvetlenül Marosvásárhelyről induló és oda érkező személykocsi.

Idézet
A Hargita vonatpár útvonal-módosítása a CFR Călători döntése alapján valósult meg.

A MÁV-START a nemzetközi tárgyalásokon kérte a marosvásárhelyi közvetlen eljutási lehetőség további biztosítását, ezt a CFR Călători az utasforgalmilag indokolt időszakokban fenntartja, vagyis ünnepi időszakokban, téli és nyári csúcsidőszakokban. A vonat romániai közlekedésében – beleértve az útvonalát – a CFR Călători az illetékes” – írta válaszában a magyar vasúttársaság. A CFR Călători szerint a Hargita visszatér a már bejáratott útvonalra, Marosvásárhelyt idén a 400-as vasúti fővonalon végzett felújítások ideje alatt érintette. Megjegyzik, hogy abban az időszakban, amikor a közvetlen csatlakozás szünetel, Marosvásárhely és Kolozsvár között az 1748/1749-es InterRegio motorvonatokkal lehet utazni, és átszállással elérni a Hargita nemzetközi vonatot.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség
2025. május 10., szombat

Magyarországot hozták fel negatív példaként a bukaresti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Magyarországot hozták fel negatív példaként a bukaresti Európa-barát tüntetésen
2025. május 09., péntek

Még nem döntöttek a somostetői medvecsalád sorsáról

Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.

Még nem döntöttek a somostetői medvecsalád sorsáról
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben
2025. május 09., péntek

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért

Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért
2025. május 09., péntek

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében

A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében
2025. május 09., péntek

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán

A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán
2025. május 09., péntek

Több mint negyven hivatásos tűzoltó dolgozik már a vízszivárgás megállításán a parajdi sóbányánál

Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.

Több mint negyven hivatásos tűzoltó dolgozik már a vízszivárgás megállításán a parajdi sóbányánál
2025. május 09., péntek

Előpataki fiatalok raboltak ki egy férfit Sepsiszentgyörgyön

Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.

Előpataki fiatalok raboltak ki egy férfit Sepsiszentgyörgyön
2025. május 09., péntek

Újabb hivatalosítás, kezdődhet az elnökválasztás második fordulójának kampánya

Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.

Újabb hivatalosítás, kezdődhet az elnökválasztás második fordulójának kampánya