
Fotó: Harmopan
Élményekkel és kellemes gondolatokkal távoztunk legutóbb a Harmopantól, amit valószínűleg ők is éreztek, mert néhány nappal az előző írásunk megjelenése után ismét felkerestek, hogy újabb interjúalanyok meséljenek a pékség szakszerű működtetéséről. Óhajuknak természetesen most is eleget tettünk, hiszen ki ne menne olyan helyre, ahol finom illatok és beszédes interjúalanyok várják.
2021. december 10., 08:162021. december 10., 08:16
2021. december 10., 15:502021. december 10., 15:50
A legutóbbi történelmi visszatekintő után most azonban a jelenre koncentráltunk, ezért Kovács Éva termelési felelőssel, Péter Orsolya látványpékség- és innovációfelelőssel, valamint András Zsuzsanna üzlethálózat-vezetővel ültünk le egy beszélgetésre. Munkafolyamatokról, technológiai fejlesztésekről és a Harmopan-családról beszélgettünk.
Kovács Éva még 1996-ban csatlakozott a csíkszeredai pékipari vállalathoz, és jelenleg termelésvezetői beosztásban a megyében üzemelő termelőegységek tevékenységét koordinálja. „Ez hat pékséget, három malmot és egy nápolyisütödét jelent” – mondta könnyed természetességgel, mi viszont elég nagyot nyeltünk a túloldalon, hiszen ez nem kis felelősséggel és figyelemmel járó munkakör. Elővigyázatosság márpedig kell, mivel bármikor becsúszhat egy baki, olyankor pedig a folyamatokat azonnal újra kell gondolni. „Ez nem csavargyár, ez kenyérgyár.
– vallja a tapasztalt termelési felelős, akinek egy-egy finom kenyér vagy sütemény elkészítése igazi szakmai elégtételt jelent. Kovács Évától azt is megtudtuk, hogy az elmúlt 25 évben sokat fejlődött a pékipar, az automatizálásnak hála pedig a pékek munkája is könnyebbé vált.
– méltatta az önvezérelt eszközök jelenlétét a csíkszeredai szakember. A Harmopannál több mint 200 pékipari terméket készítenek, a legkelendőbb pedig mind a mai napig a kenyér.
– avatott be a fogyasztási titkokba a termelési vezető. Kovács Éva visszaemlékezett arra is, hogy a rendszerváltás utáni években a Harmopan csillagának a nápolyi szeletet tartották, amelyet jelenleg is csúcstechnológiás gyártósoron állítanak elő különböző ízesítésben és csomagolásban.
A Harmopannál ugyanakkor fontosnak tartják a jövő pékmestereinek kinevelését, hogy az immár 60 éves hagyománynak legyen folytatása is. „A csíki termelőegységbe a Venczel József Szakközépiskolából fogadunk gyakornokokat, akik a mostani pékmesterektől és a régi, immár nyugdíjas szakemberektől leshetik el a szakma alapjait. Ugyanilyen kapcsolat áll fenn a gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi szakiskolákkal a diákok szakmai képzése terén” – mondta el beszélgetőpartnerünk, aki állítja, hogy
„Ezt végeztem, szeretem a kenyeret és a vele járó teendőket, na meg az itt kialakult családias, összetartó környezet is arra sarkallt, hogy ennyi év után is itt tevékenykedjek” – válaszolt arra a kérdésünkre, hogy miért is jó Hargita megye legnépszerűbb pékipari vállalatánál dolgozni.
Második interjúalanyunk 2011 óta dolgozik a Harmopannál – igaz, volt egy másfél éves megszakítás pályafutásában, de csakis szakmai okokból, hiszen Nyugat-Európában képezte magát. Péter Orsolya jelenleg a látványpékségekért, minőségellenőrzésért, valamint az innovációért felel, de besegít mindenhol, ahol éppen szükség van szakértelmére.
– árulta el már az interjú legelején munkahelyválasztásának történetét az élelmiszeripari végzettséggel rendelkező beszélgetőpartnerünk. Feladatának lényege az, hogy az igények felmérése után megálmodja az új pékipari termékeket, követve az új fogyasztási trendeket (pl.: chiamag, zabpehely, narancsos csoki bevezetése), ugyanakkor a hagyományos házi receptek, nagymamáink süteményeinek újratervezése is rá van bízva. „A termékskála optimalizálása során azt is figyelembe vesszük, ha valamely készítményeink iránt csökken az igény. Ilyen esetekben azt kivonjuk a piacról” – mondta el a Székelyhonnak Péter Orsolya, aki szerint
Az interjú során a szakember nyugat-európai tapasztalatairól is mesélt. „Svájcban a pék büszke a munkájára. Úton-útfélen hangoztatja, hogy ő kenyeret süt, amiért a társadalom felnéz rá és hálás érte. Nálunk ez másképp van. Itt mintha a pékszakmára lekicsinylően tekintenének” – mondta el aggályait a szakember, aki szerint ezért is nehéz a fiatal generációt arra ösztönözni, hogy felvegye a fehér ruhát és beálljon a sütő mellé. A pékipari feltaláló legújabb megvalósítása a cukrászsütemények piacra dobása volt, amely december elején lett egy hónapos – az eddigi tapasztalatok szerint pedig
„Nekem gyakorlatilag ez az első munkahelyem, ahol hamar lehetőségem nyílt belelátni a folyamatokba, és teljes támogatást kaptam úgy az ötleteim megvalósításában, mint saját magam fejlesztésére. Élvezem emellett azt is, hogy kiállításokra és pékipari versenyekre járunk, valamint a cégen belüli hangulat is nagyon kellemes.
– zárta mosolyogva gondolatait Péter Orsolya.
A Harmopan tökéletes példa arra, hogy valaki kitartó munkával, folyamatosan lépkedve a ranglétrán akár vezetői pozícióig is eljuthat. Erre tökéletes példa András Zsuzsanna, aki 1997-ben könyvelősegédként kezdte pályafutását Székelyudvarhelyen, később marketinges lett Csíkszeredában, majd az értékesítési csapat vezetőjévé avanzsált. Jelenleg pedig a Harmopan üzlethálózatának vezetője, ahol az operatív feladatok megoldása mellett a termékskála bővítése és az eladások felügyelete képezi a feladatkörét.
„Jelenleg 34 saját boltunk van, nagy részük Hargita megyében, de nyitottunk üzleteket Szovátán, Marosvásárhelyen és Brassóban is.
– mutatta be a boltok koncepcióját az üzlethálózatok koordinátora.
A saját üzletek mellett még négy mozgóboltban, valamint további 750 partner boltban vásárolhatók meg a Harmopan által készített termékek, amelyek zöme Hargita megyében található.
„A küldetésemet a cégen belül nagyon egyszerűen meg tudom fogalmazni: finom és friss péktermékeket biztosítani a vásárlóknak, és időnként újdonságokkal lepni meg őket. Rajtunk múlik, hogy az egészségesebb vagy más ízvilággal is megismertessük vásárlóinkat, rávezessük őket ezen termékek fogyasztására.
– véli az amúgy kétgyermekes családanya, aki szerint a Harmopan boltokban mindenki megtalálhatja a maga szája ízének megfelelő terméket. András Zsuzsanna természetesen nagy sikernek tartja a Kenyérházat, a bisztróprojekteket, valamint a látványpékségeket – ezek létrejötte a Harmopan-csapat sikere, akikkel imád dolgozni, és akikre nagyon büszke.
„Számunkra a helyi termelők nagyon fontosak, nyersanyagokban nagyrészt rájuk építünk. Tőlük szerezzük be az összes olyan alapanyagot, ami vidékünkön fellelhető és elérhető” – árulta el a termékek intenzív és kellemes ízének egyik fontos titkát a vezető, aki amúgy nyíltan vallja, hogy a cégen belül mindenbe szeret belelátni és véleményt is formálni, legyen szó bármiről. „A cégen belül mindenről van véleményem, amit nem is rejtek véka alá, de mindez mindig az építő jelleg jó szándékával történik, hiszen a cél közös, vagyis a Harmopan fejlődése. És igen, szeretek tyúkanyóskodni is sokszor, főleg a fiatalokkal vagy az új munkatársakkal” – mondta nevetve András Zsuzsanna.
„A Harmopan nekem is első munkahelyem, akárcsak Orsinak. Imádok emberekkel dolgozni, sok jó emlék, élmény és siker köt ide, ugyanakkor szeretek hangulatfelelős lenni. Hála Istennek most már lassan elfogadta mindenki azt, hogy mi, vezetők is emberek vagyunk, akik nem tökéletesek, és a munkánk cseppet sem könnyű, hiszen folyamatosan azon kattog az agyunk, hogy mit lehetne még jobban csinálni. Ezek mellett a pékség jövőképe is folyamatosan a szemünk előtt lebeg. Nálunk a cégen belül mindenki igyekszik meghallgatni a másikat, hiszen mind a közös célokért dolgozunk. Ugyanakkor hatalmasat tudunk alakítani a munkán kívül is, hiszen emlékezetes molnár- és pékbálokat szervezünk minden évben, aminek csapatépítő szerepe van.
– osztotta meg gondolatait az olvasókkal András Zsuzsanna arról, hogy mi is a Harmopan küldetése.
(X – fizetett hirdetés)
A Médiatér csoport és a Székelyhon ezúton is sok sikert, kitartó munkát és minél több erőt kíván a finomabbnál finomabb pékipari termékek elkészítéséhez. Isten éltesse sokáig a Harmopant!
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!