
Fotó: Haáz Vince
A koalíciónak folytatnia kell a munkáját, Ilie Bolojannal a kormány élén – nyilatkozta hétfőn a parlamentben az újságíróknak Kelemen Hunor.
2025. szeptember 01., 18:382025. szeptember 01., 18:38
Az RMDSZ elnökét azokra a sajtóinformációkra reagáltatták, amelyek szerint a miniszterelnök lemondással fenyegetőzött a koalíció vasárnap esti ülésén, miután a kormánypártok nem tudtak megegyezni a helyi közigazgatás reformjáról – írja az Agerpres.
Kelemen elmondta, hogy Ilie Bolojan hangneme nem volt fenyegető. Közlése szerint a miniszterelnök valóban tett egy olyan kijelentést, ami lemondásának kilátásba helyezéseként is értelmezhető, és ez
„De ezt már korábban is nyilatkozta” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
A politikus kijelentette, hogy szerinte a koalíciónak folytatnia kell a munkáját, Ilie Bolojannal a kormány élén. Elmondta, hogy a kormánypártok támogatják a helyi közigazgatás reformját, de a törvénytervezet kidolgozásához még két-három hétre van szükség. Többek között azért, mert
„Egyesek 20, mások 40 százalékos létszámcsökkentést emlegettek. Valójában nem 20, 40 vagy 45 százalékos lesz a leépítések aránya, mivel a betöltött álláshelyeken van a lényeg. A betöltött posztok száma pedig a legrosszabb esetben is csak 13 százalékkal csökken, a legrosszabbat most idézőjelben mondom” – magyarázta Kelemen.
A politikus nem kívánt spekulációkba bocsátkozni arról, hogy a kormánykoalíció folytathatja-e a munkáját Ilie Bolojan nélkül. Kijelentette, hogy véleménye szerint Bolojannak maradnia kell.
– fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Emlékeztetett arra, hogy vannak olyan önkormányzatok, ahol nem jelent gondot a 20 százalékos létszámcsökkentés, de a községek és kisvárosok számára ez problémát jelent, mert alkalmazottak nélkül maradnak. „Szükség van két-három hétre a dolgok tisztázásához, de meg fogjuk hozni ezeket az intézkedéseket is” – tette hozzá.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
1 hozzászólás