
Fotó: Borbély Fanni
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ nem lép ki a kormányból, és nem vesz részt a PSD és a PNL közötti konfliktusban. A politikus úgy látja, a legsürgetőbb feladat most az ország gazdasági helyzetének stabilizálása.
2026. április 21., 10:272026. április 21., 10:27
Kelemen Hunor azt mondta a Digi24-nek – szemlézte a Krónika –, hogy Románia számára most a gazdaság rendbetétele a legfontosabb feladat. Fontos kérdés, hogy miként ítélik meg az országot a hitelezők, és mi történik akkor, ha a hiány finanszírozásához szükséges hitelek kamata ismét 7 százalék fölé emelkedik.
Az RMDSZ elnöke ezek után
Hangsúlyozta, pártja nem lép ki a kormányból, és nem avatkozik be a PSD és a PNL közötti ügyekbe. Kelemen szerint az RMDSZ azért vállalta a kormányzást ebben a koalícióban, mert ezt tartotta a legjobb megoldásnak az ország számára a nehéz helyzetben, ezért nincs oka a távozásra.
Azt is kijelentette, „szinte elfogadhatatlan”, hogy valaki kívülről mondja meg, ki legyen a miniszterelnök egy olyan koalíciós partner részéről, akivel együttműködik és továbbra is együtt kíván működni.
Mint arról beszámoltunk, a Szociáldemokrata Párt hétfőn úgy döntött, hogy megvonja Ilie Bolojan miniszterelnöktől a politikai támogatást. A belső szavazáson részt vevő mintegy 5000 párttag 97,7 százaléka támogatta ezt a döntést, 2,3 százalék szavazott ellene.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn úgy döntött, hogy megvonja a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.korábban írtuk

Megvonja a politikai támogatást a PSD Ilie Bolojan miniszterelnöktől
Hatalmas hőmérsékleti eltérés jellemezte szerdára virradóan az ország egyes régióit: néhol fagypont közelébe esett vissza a hőmérséklet, másutt trópusi volt az éjszaka.
A bukaresti ítélőtábla kedd este elrendelte annak a 40 éves orosz állampolgárnak a 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését, akit szabotázscselekmények előkészítésével gyanúsítanak.
A parlament őszi ülésszakának kezdetétől, szeptember 7-étől a közmédia ismét közvetíti az Országgyűlés üléseit – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az MTI-vel kedden.
Kevesebb gyermek születik, jelentősen nőtt a gyermeknevelési támogatást igénylő apák aránya, és sokkal többen kapják a támogatás maximális értékét, mint korábban. Hargita megyében több érdekes trendváltozás történt a gyes esetében az elmúlt öt évben.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Sürgős beavatkozást sürget az oktatásban Nicușor Dan a 2025-ös PISA-eredmények nyomán. Az államfő szerint elfogadhatatlan, hogy egy romániai gyermek iskolai teljesítménye ennyire függjön attól, milyen családba született és melyik iskolába jár.
Kelemen Hunor szerint Sorin Grindeanu nem támogatja a PSD és az AUR közös kormányzását. Az RMDSZ elnöke a képviselőház elnökével folytatott keddi találkozó után nyilatkozta ezt.
Helyére emelték a csíkdelnei Keresztelő Szent János-templom toronygömbjét és keresztjét kedd délben, ezzel lezárult a 15. századi műemléképület 2023 tavaszán kezdődött külső felújítása. A toronygömbbe időkapszulát helyeztek, üzenve az utókornak.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emeltek vádat egy férfi és élettársa ellen, akik kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket költöztettek magukhoz, ingyen dolgoztatták őket és elvették a nyugdíjukat a magyarországi Veszprém vármegyében.
szóljon hozzá!