Új bérletrendszert léptet érvénybe december elsejétől a sepsiszentgyörgyi közszállítási vállalat, a Multitrans Rt.
2009. november 13., 19:322009. november 13., 19:32
2009. november 13., 19:422009. november 13., 19:42
Tittesz Zoltán, a cég igazgatója a több évtizedes rendszerrel való szakítást a vállalat gazdasági hatékonysága növelési kényszerével indokolja, valamint azzal, hogy a korábbi módon – valamennyi nyugdíjas ingyen utazhatott a közszállítási járműveken – sem a kedvezményezettek, sem pedig az általános utaskör számát nem lehetett pontosan nyilvántartásba venni.
A helyi tanács 260-as számú határozata alapján a nyugdíjasokat a továbbiakban nem korhatár szerint kezelik, hanem jövedelmük függvényében. A minimálbérnél, azaz 600 lejnél alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők a továbbiakban is ingyenes bérletre jogosultak. A 600 és 1200 lej közötti nyugdíjban részesülők féláron vehetnek bérletet, az ennél magasabb jövedelemmel rendelkezőknek pedig teljes árú bérletet kell venniük. A diákok és egyetemisták 50 százalékos kedvezményre jogosultak. A kedvezmények természetesen a sepsiszentgyörgyi illetékességű nyugdíjasokra, illetve a helyi tanintézményekben tanuló diákokra, egyetemistákra érvényesek. Másik fontos újítás, hogy a járműveken is lehet majd jegyet vásárolni, igaz, hogy a normál árfekvéshez képest dupla áron, azaz 3 lejért.
Az új bérletekért november 23-tól lehet folyamodni a Multitrans Rt. Császár Bálint utcai székhelyén, illetve a cég állomási és központi jegyárusító helyein. December első hetét ugyan még türelmi időnek nyilvánítja Tittesz Zoltán, utána azonban már szigorúan számon kérik a bérletek jogosultságát.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.