
A gernyeszegi Teleki-kastély a helybélieket és a román látogatókat is vonzotta
Fotó: Antal Erika
A gernyeszegiek mellett sok román látogatót is sikerült bevonzani a Teleki-kastély falai közé a nyolcadik. alkalommal megszervezett kastélynapon. Teleki Kálmán gróf, a kastély tulajdonosa fontosnak tartja, hogy ne csak a magyarok ismerjék meg a kastélyt és annak történetét.
2018. július 22., 19:222018. július 22., 19:22
A kastélytúrákat – amely során az érdeklődők a Telekiek múltjával, a kastély építésének történetével, annak lakóival, gazdasági és szellemi életével ismerkednek – mint minden évben, ezúttal is megszervezték román nyelven. Bevonták a történelmi ismertetésbe a gernyeszegi református, illetve az ortodox templomot is, valamint a falu feletti domboldalon álló Teleki-kriptát is. A kastélyban látható kiállítások is többnyelvűek, a magyar mellett román és angol magyarázó szövegek olvashatók a fotók, tervrajzok, bemutatók alatt.
Az egész napos program a legkisebbektől a szórakozni vágyókon át a történelem iránt érdeklődőkig mindenki számára sok érdekességet nyújtott. A kincsvadászat során, amely a 6–12 év közötti korosztálynak szólt, a park egy-egy fáját, szobrát, műemlékét, belső udvarát, bejárati hídját kellett megtalálni a feladatlap szerint, ott pedig különféle próbatételeknek kellett megfelelniük. A játék legvégén egy kis kirakós és egy kulcstartó volt a jutalom.
Mátyás-korabeli tánc és zene tette még hangulatosabbá a kastélynapot
Fotó: Antal Erika
A százados fák árnyékában kézműves tevékenységek vártak a gyerekeket, de volt lovaglás, bűvészmutatvány, óriásbuborék és közös játék egy szivárványszínű ernyővel, színes lufikkal. Az este folyamán a körtvélyfáji Bokréta Néptáncegyüttes, majd a Passeggio együttes mutatott be Mátyás király korabeli táncokat a Riverenza régizene együttes kíséretével.
A kis kincskeresők feladatokat oldanak meg
Fotó: Antal Erika
A kastélyban két kiállítást nyitottak meg ebből az alkalomból:
Szabó Tamás Kastély Erdélyben című fotókiállítása a Pont csoport Kastély Erdélyben című programjának része. A fényképész az elmúlt két évben bejárta Erdély minden sarkát, hogy dokumentálja a kastélyok és kúriák jelenlegi állapotát.
A másik kiállításnak Részletek a címe, és a Teleki-kastély életének mozzanatait örökíti meg Raluca Pascalău építész és Alex Csaba Nistor művész szemszögéből.
„Jól sikerült minden, elég sokan voltak, és újdonság, hogy olyanok is eljöttek, akik eddig nem vettek részt a kastélynapi rendezvényeken, gernyeszegiek, önkéntesek, illetve még a gernyeszegi iskola is bekapcsolódott a programszervezésbe” – fogalmazott a gróf. Teleki Kálmán érdeklődésünkre elmondta, a Maros megyei tanácstól, a Bethlen Gábor Alaptól kaptak támogatást. A tulajdonképpeni bevételt az árusok jövedelméből fizetett rész jelenti, amely jelképes összeg.
Érdeklődésünkre, hogy miként áll a kastély renoválása, Teleki gróf elmondta, még sehogy nem áll, most tulajdonképpen azon dolgoznak, hogy legyenek meg a dokumentumok, amelyek egy nagyobb léptékű pályázathoz szükségesek. „Nem lesz meg egyhamar, ha így halad, de én optimistán nézek a jövőbe” – tette hozzá, majd azt is elmondta, európai uniós pályázat lehetséges, 4–5 millió euró értékben, de ezekhez olyan dokumentációt kell összeállítani, amelynek a költségei körülbelül 50 ezer euróba kerülnek.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
szóljon hozzá!