
Fotó: Pálfy Sándor
Karrierbörzét szervez Sepsiszentgyörgyön a Sic Card székelyföldi diákigazolványt kiállító Centrum Studiorum Egyesület november 18-20. között. Egy hétre rá Csíkszeredában is sort kerítenek rá.
2019. november 12., 17:592019. november 12., 17:59
Zsigmond József, az egyesület elnöke a keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hetedik éve foglalkoznak az igazolványok kibocsájtásával, tavaly Sepsiszentgyörgyön megszervezték a karrierbörzét, amelynek a lényege, hogy szakemberek mutatják be a hivatásukat, a regisztrált diákok pedig a találkozók során kérdezhetnek. Ezzel segítik a fiatalokat a pályaválasztásban.
Tavaly Sepsiszentgyörgyön 423 diák vett részt a rendezvényen, 70 százalékuk tizenegyedik osztályos, 30 százalék tizenkettedikes. A négy középiskola tanulói közül csak 10 százalék mondta, hogy nem akarnak tovább tanulni, 20 százalék biztos volt benne, hol folytatja a tanulmányait, 40 százalék két-három szak között „vacillált”, 30 százalék pedig nem tudta, milyen hivatást válasszon. Ez utóbbiaknak segíthet az egyetemi börze, de a karrierbörze mintegy hetven százaléknak nyújt hathatós segítséget – szögezte le Zsigmond József. Arra is kitért, hogy a börzén résztvevők 70 százaléka magyar nyelven szeretett volna továbbtanulni, 7 százalék román nyelven, a többiek valamilyen idegen nyelven.
A számítástechnika, a közgazdaságtan, a design, az építészet, az egészségügy, a marketing, a fotó-videó területéről mutatkoztak be szakemberek, és meglepően sok fiatal volt kíváncsi a rendfenntartó szervek munkatársainak előadásaira – mondta az alapítvány elnöke. A résztvevők 78 százaléka találta hasznosnak a börzét, így idén Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is megszervezik. A sepsiszentgyörgyi rendezvényről Zsigmond József elmondta, első két nap a középiskolákban zajlik a börze, harmadik nap a szakoktatásban tanulókat szólítják meg: CNC-megmunkálási szakértőt, cukrászt, fodrászt hívnak meg, hogy elmondják, miként lehet boldogulni a szakmákban. A diákok november 15-ig a tanintézetekben kifüggesztett plakátokon megtalálható QR-kóddal jelentkezhetnek be.
Hamarosan hozzáfoghatnak a csíkszentmártoni egészségügyi központ felújításához – Hargita Megye Tanácsa rendkívüli ülésen fogadta el az elkészült műszaki terveket az aktualizált költségekkel. A teljes beruházás értéke 56,3 millió lej.
A lakossági fogyasztókat nem kellene érintenie a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának esetleges leállítása – nyilatkozta kedden az Agerpresnek Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A Duna vízszintjének csökkenése miatt csütörtök reggel ellenőrzött módon leállíthatják a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát – közölte kedden a Nuclearelectrica.
A meteorológusok kedden újabb sárga jelzésű hőségiasztást adtak ki az ország több mint felére. A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedden hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Románia öt tengerparti strandja került fel idén a Blue Flag (Kék Zászló) világtérképére. Ez egy nemzetközi program, amiben a tisztaság, a környezetvédelem és a tengerparti területek fenntartható fejlődése a fő szempont.
A futball sok családban nemcsak közös időtöltés, hanem érzelmi kapocs is: az eMAG kutatása szerint a futballrajongó apák 74%-a érzi úgy, hogy a sport szorosabbá teszi kapcsolatát gyermekével.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
szóljon hozzá!