
Idén tavasszal negyedik alkalommal szervezték meg a Kárpát-medencei térségfejlesztési műhelyt, ezúttal a kárpátaljai Antalócon. A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata és a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának társszervezésében, valamint a Szülőföld Alap támogatásával létrejövő műhelyen Székelyudvarhelyt és Erdélyt Már István (Civitas Alapítvány, Székelygyümölcs kezdeményezés) és Fazakas Szabolcs (Konnertfilm, Székelyföldi Legendárium) képviselték.
2011. április 05., 17:012011. április 05., 17:01
2011. április 05., 17:232011. április 05., 17:23
A háromnapos műhely célja a Kárpát-medencében tevékenykedő térségfejlesztő szakemberek együttműködésének elősegítése, valamint a térségben élő népek közötti kapcsolat javítása. A székelyudvarhelyi Fazakas Szabolcs immár sokadik alkalommal mutatta be a székelyföldi legendákat egybegyűjtő Legendáriumot a közönségnek, ezúttal is nagy sikerrel, tudtuk meg az ötletgazdától. „Az ötlet nagyon tetszett a műhely résztvevőinek, sőt a pilotprojekt alapján lesz Kárpátaljai Legendárium is” – mondta portálunknak Fazakas. A főként didaktikai célokra szánt Legendárium a fiatal generáció körében már elsöprő sikert aratott, most már csak a közszféra aktívabb partnerségére vár a kezdeményező csapat.
„Rengeteg ötletünk van, mint azt az antalóci konferencián is elmondtam. Nemcsak vajdasági és felvidéki legendatérképek elkészítését, de különböző kapcsolódó kulturális és turisztikai programokat is tervezünk. A végcél egy, a magyarlakta térségek legendáit összesítő Legendakarnevál lenne” – ecsetelte Fazakas. A Székelyföldi Legendárium célja, hangsúlyozta újból a projektvezető, nemcsak az, hogy a gyerekekkel megismertesse és megszerettesse térségünk legendáit, hanem hogy összefogja a szórvány magyar ajkú lakosságát.
„Szívünkön viseljük a Legendárium ügyét, minden időnket, energiánkat és pénzünket belefektetjük, de az olaj lassan kifogy a motorból, és benzingőzön már nem fog tudni működni a projekt” – jegyezte meg Fazakas. A tervek szerint az egyre népszerűbb Székelyföldi Legendáriumok nemcsak a kulturális intézmények, de a székelyudvarhelyi iskolák falain is ki lesznek függesztve, ugyanakkor a nyomtatott térképek mellett az érdeklődők a legendárium honlapján is böngészhetnek.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!