
A sepsiszentgyörgyi kórház épülete. Karantént rendeltek el az intenzív osztályon is. Archív
Fotó: Kocsis B. János
Két betegnek is pozitív lett a koronavírustesztje a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban, egyikük az intenzív osztályon fekszik, ezért karantént rendeltek el.
2020. március 26., 23:022020. március 26., 23:02
2020. március 26., 23:142020. március 26., 23:14
Azonnali hatállyal karanténba helyezték a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztályát, miután az egyik betegnél kimutatták a koronavírus-fertőzést. Az intézkedésről a kórház igazgatója, András-Nagy Róbert tájékoztatott. Jelenleg zajlik az ügyeletben lévő 13 alkalmazott tesztelése.
Ugyancsak pozitív lett a tesztje egy másik betegnek, akit sürgősséggel utaltak be a kórházba.
Mind a két esetben elkezdődött a járványtani vizsgálat, minden kórházi alkalmazott, akik a két beteggel kapcsolatban voltak, kötelezően lakhelyi elkülönítésbe kerültek.
A korábban lezárt nőgyógyászati és újszülöttosztályon, illetve a szülőszobán dolgozó személyzet, valamint a bizonyítottan fertőzött személyekkel közvetlen kapcsolatba került, más osztályon dolgozók köréből eddig 106 személyt teszteltek, hat esetben mutatták ki a koronavírust.
A három karantén alá helyezett osztályon kezelt betegek közül 29 személyt teszteltek, csütörtök délutánig senkinek nem érkezett vissza pozitív eredmény. Akinek nem volt további kezelésre szüksége, hazamehetett, de otthoni karanténba került.
A sürgősségeket esetenként mérlegelve Kézdivásárhelyre vagy Brassóba irányítják át. Az új szülészet-nőgyógyászati sürgősségi eseteket továbbra is a kézdivásárhelyi kórházba küldik. A Kovászna Megyei Népegészségügyi Igazgatóság folytatja a mintavételt, a járványtani kivizsgálást kiterjesztik. A kórházi ellátás átszervezéséről a későbbiekben tájékoztatnak – tudatta András-Nagy Róbert.

Eddig öt sepsiszentgyörgyi nőgyógyász hozta nyilvánosságra teszteredményét: hárman közölték, hogy megfertőződtek, ketten, hogy a tesztjük negatív.

Kese Réka sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász is Facebookon ismertette, hogy kimutatták nála a koronavírust. Leírta azt is, hogy „online és médiaháború” indult ellene.

A Facebookon hozta nyilvánosságra kedden András Pál sepsiszentgyörgyi nőgyógyász, hogy pozitív a koronavírustesztje. Noha a közösségi oldalon már napok óta kering az orvosok neve, azt a hatóságok hivatalosan nem erősítették meg, így a sajtó sem közölte.

Átiratban kérik Kovászna megye prefektusától, hogy azonnali hatállyal tegye lehetővé a koronavírussal fertőzött orvosokkal kapcsolatba került, terhesgondozásban lévő kismamák tesztelését.

Újabb négy kórházi alkalmazottnál mutatták ki a koronavírust Sepsiszentgyörgyön. A pozitív eredmények miatt a járványügyi vizsgálatot kiterjesztik.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódban is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!