
Ajándéknak valót érdemes majd a Rákóczi-lépcső aljánál keresgélni. Archív
Fotó: Haáz Vince
Azt már megszokhatták a marosvásárhelyiek, hogy minden hónap harmadik péntekén jelentkezik a Local Farmers' Market nevű hagyományos kézműves- és termékvásár a Rákóczi-lépcső aljában, de a karácsony előtti rendezvény mindig valamivel másabb, különlegesebb.
2018. december 18., 18:522018. december 18., 18:52
2018. december 18., 18:532018. december 18., 18:53
„Nagyobb már nem tud lenni a vásár, ezúttal is harmincöt vásáros kínálja a portékáit, mint az utóbbi két hónapban. Ez többet jelent, mint a tavalyi karácsonyi vásár, de ez már a felső plafon, fizikailag nem tudunk több vásárost befogadni” – mondta el a rendezvény főszervezője. Pápay Kamilla megjegyezte, minden kézműves, termelő karácsonyra készül, meglepetésekkel, újdonságokkal jelentkezik, mindegyiknek az a célja, hogy a vásárló megtalálja nála a különleges karácsonyi ajándékokat vagy az ünnepi asztal kellékeit.
„Több újdonsággal is jelentkezünk, vagyis olyan termékekkel, amelyek még nem voltak idáig: ilyen a sült fagyi például vagy az alkoholmentes puncs, de sajtos szalámit is lehet kóstolni, vásárolni” – jegyezte meg a vásár felelőse. A vásáron a karácsonyi zene és termékek mellett az ünnep jegyében a jótékonyság is előtérbe kerül:
A Local Farmers' Market karácsonyi vására pénteken reggel nyolckor nyit, és este hét óráig várja a látogatókat.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.
Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!