Hirdetés
Hirdetés

Kápia paprikából és damaszkuszi rózsából főzött párlatot is beneveztek a pálinkaversenyre

•  Fotó: Transylvanian Spirit / Facebook

Fotó: Transylvanian Spirit / Facebook

Több mint 500 minta érkezett a Kovászna Megye Tanácsa és az Agrosic Közösségek Közötti Társulás partnerségével megszervezett Transylvanian Spirit erdélyi pálinkaverseny második kiadására – köztük olyan különlegességek is, mint a kápia- vagy paszternák-pálinka. Szombat estére a zsűri is be is fejezte az elbírálást.

Bodor Tünde

2023. október 29., 13:272023. október 29., 13:27

Szombat reggeltől a Takács László által elnökölt 22 tagú bírálóbizottság a „természetközeliség jegyében” a legmagasabban fekvő háromszéki településen, Kommandón zsűrizte a beérkezett mintákat: pontosan 515 tételt kellett elbírálniuk.

•  Fotó: Transylvanian Spirit / Facebook Galéria

Fotó: Transylvanian Spirit / Facebook

Ez kevesebb, mint a tavaly beérkezett 860 minta, de amint azt Igyártó Réka, az Agrosic igazgatója elmondta, erre számítottak is, hiszen tavaly az újdonság varázsa is serkenthette a részvételi kedvet. Az idei mezőnyben újdonságnak számít a kápiából, a damaszkuszi rózsából, banánból, illetve a paszternákból készült pálinka – a zellerrel, sütőtökkel már tavaly is eredményesen kísérleteztek a résztvevők.

•  Fotó: Transylvanian Spirit / Facebook Galéria

Fotó: Transylvanian Spirit / Facebook

Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke a világhálón közzétett bejegyzésében közli: „az idei minták minősége javult az előző évhez viszonyítva, a tételek között sok kiváló minőségű pálinka van, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Nagyságrendjében a legtöbb minta idén is a szilvafajtákból érkezett, amely azt is mutatja, hogy Erdély-szerte még mindig a legtöbb főző hagyományos gyümölcsökből készít pálinkát.”

•  Fotó: Transylvanian Spirit / Facebook Galéria

Fotó: Transylvanian Spirit / Facebook

Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra november 17-én kerül sor a Panorama Hotel rendezvénysátorában.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek

November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan

Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan
2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
Hirdetés