
Fotó: Veres Nándor
Az állattartó gazdák közötti kapcsolattartást, illetve a lehetséges felvásárlókkal való találkozást is segíti a Felcsíki Állatvásár és Gazdanap – vallják az általunk megkérdezett állattenyésztők.
2017. október 04., 18:542017. október 04., 18:54
Nyolcadik alkalommal szervezik meg a Felcsíki Állatvásár és Gazdanapot a csíkdánfalvi Kubik-gödörben szombaton. Ennek apropóján két dánfalvi gazdával beszélgettünk, akiktől többek között arról érdeklődtünk, hogy miért tartják fontosnak az említett eseményt.
Both Arnold csíkdánfalvi fiatal gazda öt éve foglalkozik másodállásban juhtartással, 140–150 között mozog a vöröspofájúberke állománya. Egyelőre még nem törzskönyvezettek az állatai, de mindenképpen szeretné e téren is fejleszteni a juhászatát.
hiszen ha sikerül is egy megbízható főpásztort találni, annak segédei gyakorta továbbállnak, sokszor kell mást keresni. Szintén probléma, hogy egy ekkora állomány esetében sem jövedelmező a juhok tenyésztése, éppen csak fenntartható a gazdaság.
A Felcsíki Gazdanap és Állatvásár szerinte amiatt fontos és hasznos, mert így tudnak a felcsíki tenyésztők kapcsolatokat kialakítani lehetséges felvásárlókkal, illetve más gazdákkal. Both Arnold megjegyezte, esetükben nem egyszerű az értékesítés, a gazdanapon viszont sikerül olyan szomszéd falubelieket megismerni, akiknek húsvét előtt a bárányokat eladhatják, vagy olyan gazdákat, akiknek berbécseiket továbbadhatják. Egyébként internetes felületeken, újságban hirdetik meg eladásra szánt juhaikat, emellett pedig tavasszal érkezik egy-egy felvásárló a faluba, az viszont áron alul veszi meg az állatokat.
és sikerülne egy külföldi felvásárlóval kapcsolatba kerülni, aki rendszeresen elvinné a gazdák állatait – így nem három-négy kézen át jutnának az állatok a tényleges felvásárlóig – vázolta a 27 éves gazda.
Fotó: Veres Nándor
Zsók László tíz éve foglalkozik szarvasmarha tenyésztéssel, édesapjával közösen gazdálkodnak, gazdaságukat mostanra egy hatvan tehenes farmmá fejlesztették. Tapasztalata szerint ekkora állománynál már jövedelmező a tejhasznú állatok tartása. Tisztázta, ők csak tejtermeléssel foglalkoznak, a napi átlag 400 liter tejet a Gordon Prod Kft. vásárolja fel tőlük, emellett alkalomadtán szopóborjakat is értékesítenek, amelyeket a helyiek veszik meg továbbnevelésre.
A 31 éves gazda a munkájukban legnagyobb kihívásnak azt tartja, hogy mindig 100 százalékos odaállást igényel,
Elmondása szerint, a hétvégi rendezvény amiatt fontos, mert általa évente megfigyelhető az állományok fejlődése, és a gazdák is nyugodtabban tudnak találkozni, megvitatni az egész évben történteket – tehát a kapcsolattartást nagyban segíti. Mindemellett a szakmai előadások lehetőséget biztosítanak a gazdák fejlődésére, még úgy is, hogy ma már sok mindenre rá lehet keresni az interneten.
Várják a jelentkezőket
A szombati vásáron állataikkal részt venni kívánó gazdák jelentkezését csütörtök délig fogadják a 0743-198 899-es telefonszámon – amennyiben az állatok helyszínre, illetve hazaszállítása problémát okozna a gazdáknak, a szervezők segítenek annak megoldásában – hívják fel az érdeklődők figyelmét a szervezők. Azt is kiemelik, idén újdonságként traktoros ügyességi versenyt szerveznek, amelyre szintén várják a felcsíki gazdák jelentkezését. A megmérettetésen legjobban teljesítőket jelentős értékű díjakkal jutalmazzák.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!