Kampány az egészséges életmódért

A gyermek- és serdülőkori túlsúlyosság, kövérség visszaszorítása, az egészséges étkezés népszerűsítése, a minél több mozgás elősegítése a célja annak a kampánynak, amely az Egészségügyi Minisztérium, valamint a szebeni Regionális Közegészségügyi Központ szervezésében az ország több megyéje mellett Hargita megyében is zajlik.

R. Kiss Edit

2010. október 29., 18:092010. október 29., 18:09

2010. október 31., 16:502010. október 31., 16:50

Galéria

A még tavaly elkezdődött program keretében, pénteken Csíkszeredában kerekasztal-beszélgetést tartottak a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnál több megyei intézmény, tanintézmény bevonásával.

Elhangzott, a programban két Hargita megyei iskola is részt vesz, a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskola valamint a balánbányai Geo Bogza Általános Iskola. A két tanintézményben sporteszközöket vásároltak, Siménfalván kerékpárokat, Balánbányán pedig főként téli sportok gyakorlására alkalmas eszközöket, és az egészséges életmódról való felvilágosítás mellett a gyakorlatban is több mozgásra késztetik a gyerekeket, fiatalokat.

A betegség-megelőzési szolgáltatások elérhetőségének növelése a romániai gyermek és serdülőkorúak számára. Testmozgás és egészséges táplálkozás a romániai gyermek és serdülőkorúak körében című program több síkon zajlik, az iskoláknál folyó tevékenység mellett kutatási, törvénykezdeményezési, intézményes együttműködési és az egészséges életmódot népszerűsítő része is van. A kutatási komponens keretében a romániai serdülők étkezési szokásait mérték fel, a törvénykezdeményezésiben pedig megvizsgálják a más országokban használt és az egészséges életmód népszerűsítésében hatékonynak bizonyult törvénykezést azzal a céllal, hogy hasonlóakat Romániában is javasoljanak.

A program keretében felvilágosítás is zajlik, a részt vevő iskolákon kívül óvópedagógusoknak, tanároknak, tanítóknak, szülőknek készítenek tájékoztatókat az egészséges étkezésről. Emellett médiakampányt is elkezdenek nemsokára, többek között a gyerekeknek szóló televízió-csatornákon népszerűsítik az egészséges étkezés, a mozgás szükségességét. A 2011 áprilisában lezáruló program költségvetése 1 530 000 euró, amiből 1 300 000 eurót  a norvég kormány, 250 000 eurót pedig a román Egészségügyi Minisztérium áll.

Elindítását a túlsúlyos gyerekek és felnőttek számának riasztó növekedése indokolja. A világon minden tízből egy gyerek túlsúlyos, a gyermekkori túlsúly és kövérség pedig a statisztikák szerint többnyire felnőttkorra is megmarad, és számos megbetegedés, így szív- és érrendszeri megbetegedések, vagy például cukorbetegség kiváltója. Az  Egészségügyi Világszervezet megállapítása szerint a szív- és érrendszeri megbetegedések, az agyvérzések és a 2-es típusú cukorbetegségek 80 százaléka megelőzhető, ha megfelelő életmóddal kiiktatjuk életünkből a kockázati tényezőket.

A pénteki megbeszélésen a különböző intézmények vezetői részéről elhangzott, manapság nálunk az egészséges étkezés többe kerül, mint a kevésbé egészséges, zsíros vagy tartósított élelem, ugyanakkor azonban gyakran nem a pénz hiánya miatt, hanem tudatlanságból, lustaságból vagy esetenként akár sznobizmusból is egészségtelenül étkezünk. Többen leszögezték, hogy mentalitásváltásra van elsősorban szükség, a túl sok kalóriát tartalmazó ételek fogyasztása mellett nagyon sok a káros étkezési szokás is, mint például a gyakran elhangzó, mindent el kell takarítani a tányérból felszólítás,  vagy a gyerekek sok kenyérevésre való rászorítása. Hangsúlyozták ugyanakkor a mozgás, az iskolában pedig a testnevelési órák fontosságát is, heti egy-két órával sosem lesz elegendő mozgás a gyerekek, serdülők számára – mutattak rá.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletterv-versenyt kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
2026. március 13., péntek

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések
Hirdetés