
Fotó: Netflix
Letaglózó történet és lenyűgöző technikai megvalósítás kettőse eredményezett világszenzációt az elmúlt hetekben: az Adolescence (Kamaszok) sorozatról beszél mindenki, és teljesen érthető, hogy mitől lett ennyire felkapott a Netflix újabb produkciója. Kritika.
2025. március 28., 21:152025. március 28., 21:15
Két nyomozó irányítása alatt kommandósok törnek rá egy angliai családra hajnalok hajnalán. A legrosszabb rémálomnak is beillő jelenetsorok végén a család legfiatalabb tagját, a 13 éves Jamie-t gyilkosság elkövetésének gyanújával ültetik a hatósági furgonba a nyomozók, miközben
Az elemi erővel ható, sokkoló jelenetsor pedig vágatlanul pörög tovább: a fiút a helyi rendőrőrsre szállítják, ahol megkezdődik a kálváriának beillő procedúra amely során felveszik az adatait, és előkészítik a kihallgatását. Merthogy – mint az epizód során kiderül – Jamie minden kétséget kizáróan megölte az egyik iskolatársát…
Fotó: Netflix
Nem csoda tehát, hogy egy ilyen erős kezdés és az ugyanennyire sokkoló négy epizód miatt napok óta az Adolescence (Kamaszok) sorozaton pörög a fél internet, hiszen a filmes mesterkurzusnak is beillő minisorozat tényleg egy letaglózó néznivaló az elejétől a végéig.
Stephen Graham és Jack Thorne sorozata úgy lett világszenzáció, hogy előzőleg nem különösebben promózta a Netflix – ahogy ezt tenni szokta a presztízssorozataival – ám a négy epizódban elmesélt brutális történet rendkívül sokaknál betalált:
a bemutatását követő négy napban 24 millió megtekintést produkált,
míg tíz nappal a premierje után már 66,3 millióan gondolták úgy, hogy érdemes esélyt adniuk a produkciónak, így ez lett minden idők legerősebben nyitó minisorozata a Netflixen.
Ez a népszerűség nem meglepő annak tükrében, hogy milyen megrázó történetet dolgoz fel a sorozat: az Andrew Tate-féle nőgyűlölet és a toxikus manoszféra hatásait, ami már a fiatal korosztályt is mérgezik, a szülők pedig
Fotó: Netflix
Jamie-ről a rendőrségi eljárás, az iskolájában zajló, miérteket kereső hatósági kérdezősködés, a klinikai szakpszichológussal zajló feszült találkozó, és a családja megpróbáltatásai révén derül ki, hogy milyen szörnyűséget tett. Az elsőre teljesen ártatlannak tűnő fiúról fokozatosan derül ki, hogy szörnyű gyilkosságot követett el, ezt pedig sokáig nem hajlandó tudomásul venni, sőt,
Bár nem igaz történetet dolgoz fel a sorozat, a készítők elmondták, hogy létező jelenség szolgál a történet alapjául, hiszen nem is gondolnánk, hogy milyen szörnyűségeknek vannak kitéve a kiskorúak, akik
Fotó: Netflix
Bár a sorozat mindegyik epizódja erős és letaglózó, a legnagyobb gyomrosokat a harmadik epizód viszi be (ezt forgatták le legelőször, és ez volt a főszereplőt alakító Owen Cooper első színészi alakítása), ahol Jamie-t már egy javítóintézetben látjuk, akit a kirendelt klinikai szakpszichológus keres fel, hogy elkészíthesse azt a független szakértői jelentést, ami elengedhetetlen a tárgyaláshoz.
Mint kiderül, ez már nem az első közös beszélgetésük, hiszen a nő mályvacukros forrócsokit és szendvicset visz a gyereknek, aki
Fotó: Netflix
Az egyik pillanatban még teljes egészében nyugodt és közreműködő kiskorú a másodperc töredéke alatt seperi le hirtelen jött dühében a folyadékkal teli poharat az asztalról, majd ugyanezzel az indulattal rúgja hátra a székét, és próbálja számon kérni az őt megértően kérdezgető szakembert, akinél nem sok tartja, hogy elszakadjon a cérna, és
Fotó: Netflix
Mindezt pedig vágatlanul, egy hosszú jelenetben láthatjuk, amit hosszas előkészületek és próbák előztek meg, hiszen mindennek találnia kellett ahhoz, hogy egy hosszú snittben fel tudják venni az adott epizódot, amin tényleg egy profi stáb dolgozott, akik ezt ebben a formában meg tudták valósítani. Ehhez arra is szükség volt, hogy az első forgatásán részt vevő Owen Cooper betéve tudja a nem éppen rövid szövegét,
Fotó: Netflix
Ezt a technikai bravúrt, valamint a sorozatban nyújtott alakításokat biztosan sokáig emlegetni fogjuk, ahogy a megrázó történetet is, amiben végignézhetjük, hogy
Fotó: Netflix
A Jamie családjáról szóló utolsó epizód időnként felvillantja a reményt, hogy egy bizonyos idő távlatából már nem hagy nyomot a gyilkosság a mindennapokban, ám ezt az illúziót is hamar lerombolják a készítők, akik megmutatják, hogy bizony nem egyszerű feldolgozni a feldolgozhatatlant, az epizód legvégén pedig szívszorító látni a teljesen megtört apát (Stephen Graham elképesztő alakításában), akinek
Fotó: Netflix
A Kamaszokban látottak sokáig velünk maradnak, a téma és az egyedi kivitelezés miatt pedig sokan már az év sorozataként emlegetik, ami csöppet sem tűnik túlzásnak, hiszen ennyire erős drámát rég láthattunk a kisképernyőn.
És ha a sorozatnak köszönhetően sok szülő úgy dönt, hogy leül, és elbeszélget a gyerekével, megpróbálja megérteni, hogy mi megy végbe benne, akkor máris azt mondhatjuk, hogy ez a néznivaló már tett is valamit azért, hogy kicsit jobb hely legyen a világ, és
Merthogy nem kellene a legkiszolgáltatottabb korosztály áldozata legyen ennek a toxikus jelenségnek.
Fotó: Netflix
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!