
A bő terméshez áldás kell, de az sem árt, ha minél többen kalákáznak. Archív
Fotó: Balázs Katalin
Kalákát tartanak szombaton a gyergyószárhegyi káposztáskertben, ahol minden segítőkész személyre szükség lesz.
2017. június 07., 18:072017. június 07., 18:07
Danguly Ervin, Szárhegy község polgármestere kérdésünkre elmondta, idén a képviselő-testület MPP–EMNP-frakciója több kalákát is tervezett, melyek közül az első a parktakarítás volt, és most jött el az ideje annak, hogy a cárinai állapotokon is változtassanak. A káposztáskert megközelíthetősége érdekében az utak állapotán szeretnének elsősorban javítani, de fontos a sáncok, az öntözéshez szükséges víztárolók kialakítása, a vízhez való lejutás biztosítása lépcsőkkel.
A teendőket tovább részletezi a Káposztatermelők Egyesületének elnöke, Lukács Géza. „Útgyalulás, töltéshordás, lejárók készítése a patakhoz, a forgalmat zavaró füzek kivágása, parkolóhelyek kialakítása mind tervünkben van. Ehhez kérném minden lakos támogatását, hogy könnyebben, kevesebb gonddal tudják megtermeszteni a szárhegyiek a káposztájukat.”
A község polgármesterét meglepte kérdésünk: mekkora összeget különített el az önkormányzat erre a célra. Elmondta,
kaláka lesz szombaton, melyhez természetesen az önkormányzat biztosítja a tulajdonában lévő gépeket, eszközöket, a munkatársak is jelen lesznek, ugyanakkor traktorokkal és utánfutókkal várnak minél több segítőt a töltéshordáshoz. Kézi eszközöket is érdemes vinni, így láncfűrészt, ásót, kapát, a gazdasszonyok pedig, ha pánkóval, kaláccsal kínálják a munkásokat, az is nagy segítségnek számít. Lesz meleg étel is, Gáspár László rangidős önkormányzati képviselő vállalta fel a szakács szerepét, és mi egyebet főzhetne a káposztáskerti kalákára, ha nem káposztás ételt.
Kérik a szervezők, a szárhegyiek figyeljenek e napon autóik parkolására is, hogy a forgalmat ne akadályozzák, és vegyenek részt minél többen a kalákán, hogy Szent Antal hetére, amikor a hagyomány szerint a palántákat ki kell ültetni, járható úton jusson el mindenki a földjére.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
szóljon hozzá!