
Nemcsak kabaré, táncszínház is lesz Kovásznán. Jelenet a Hazától hazáig című műsorból
Fotó: Kátai Jocó
Kulturális pezsgés várható az elkövetkező napokban Kovásznán. Szerda este kabaré lesz, a későbbiek folyamán filmbemutatón, bábszínházban, néptánc- és operett-előadáson vehet részt a háromszéki fürdőváros közönsége.
2025. február 26., 16:192025. február 26., 16:19
A művelődési központ színpadán szerdán 19 órától kezdődő Hahota-előadásra még kaphatók jegyek a művelődési ház jegypénztárában, de – mint érdeklődésünkre kiderült – nem túl sok, ezért előzetesen érdemes érdeklődni a 0762-674 516-os telefonszámon.
Csütörtökön 19 órától a Fekete pont című, Szimler Bálint rendezte magyar filmet vetítik a művelődési házban, ahol belépők is beszerezhetők elővételben (az iroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig, 8-15 óra között, pénteken 8-13 óra között, valamint előadás előtt egy órával).
Jelenet a Fekete pontból
Fotó: Filmtett Distribution
Jövő héten, szerdán 10 órától a nagyváradi MM Pódium Színház Holle anyó című bábszínházi előadása tekinthető meg a művelődési központban. Erre szervezett csoportok jelentkezését várják a fentebb megadott telefonszámon.
Március 6-án, csütörtökön 19 órától a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínház mutatja be Hazától hazáig című folklórműsorát ugyancsak a művelődési központban. A talpalávalót a Heveder zenekar szolgáltatja.
A rákövetkező nap, március 7-én, pénteken 19 órától Huszka Jenő Lili bárónő című operettje érkezik Kovásznára, a művelődési központba a kolozsvári Operettissimo előadásában. A szenvedély és a komikum végletes formái közé vezető történetet Kántor Melinda állította színpadra.
A Ringató és Csicsergő című gyermektevékenységek is újraindultak Erőss Judit népdalénekes, zenepedagógus vezetésével. Ezek minden második kedden 16-17 óra között párhuzamosan zajlanak a művelődési házban.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
szóljon hozzá!