
A munkálatok elkezdését mindkét esetben csak a következő évben látják esedékesnek
Fotó: Erdély Bálint Előd
Több mint két éve értesült a székelyudvarhelyi városvezetés arról, hogy újabb pályázatot nyertek, amelynek támogatásával a városi minifocipálya, a sétatér és a Tompa László Általános Iskola korszerűsítésére lesz lehetőség. A munkálatok elkezdésére jövő tavaszig várni kell, mert a tervek csak részben készültek el.
2022. október 23., 09:412022. október 23., 09:41
A városi minifocipálya, a sétatér és a Tompa László Általános Iskola korszerűsítését és bővítését célozza az a pályázat, amelyet a város 2020-ban sikeresen megnyert.
Bővítenék ugyanakkor a városi sétatér játszóterét, valamit teljesen felújítanák a Tamási Áron utcában található iskolát.
A kivitelezést két csoportra osztották, az első a minifocipálya és a sétatér, a másik az említett iskola teljes korszerűsítését tartalmazza – közölte lapunk megkeresésére Zörgő Noémi, a városháza szóvivője. Mint mondta, az előbbi egység terveinek elkészítésére még korábban kiírtak egy közbeszerzést, jelenleg az elkészült tervek jóváhagyására várnak – ezeket többek között a víz-, gáz-, és az áramszolgáltatónak is jóvá kell hagynia.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést csak a szükséges jóváhagyások után tudják kiírni,
– jegyezte meg a szóvivő. A minifocipálya a munkálatok tervei szerint teljesen új, nem állandó arculatot kap, a kialakított lelátók szétszerelhetők lesznek, és elemeikből majd színpadot is lehet építeni – részletezte Zörgő.
A második beruházás a Tompa László Általános Iskola teljes körű felújítása, amelynek során az összes energetikai hálózatot felújítják, kicserélik az elektromos vezetékeket és a nyílászárókat, építenek egy új épületszárnyat, valamint a teljes létesítményt kőzetgyapotos szigeteléssel látják el. A szóvivő a munkálatok késlekedésére tekintve megjegyezte, a szükséges dokumentumok jóváhagyása későre érkezett meg a Központi Régió Fejlesztési Ügynökségtől (ADR), ez pedig lényegesen elcsúsztatta a munkálatok megkezdését.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mint mondta, jelenleg már a tervezésre vonatkozó második közbeszerzés van folyamatban, az elsőre ugyanis egyik érdeklődőnek sem volt érvényes ajánlata.
– foglalta össze a szóvivő. A két részre csoportosított pályázatra közel 12 millió lej áll rendelkezésre, ebből csak 2 százalékot kell a városnak biztosítania. A munkálatok kivitelezésére 2023 decemberéig lesz idejük a közbeszerzéseket megnyerő vállalkozásoknak.
Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.
Két pert indítottak a Kovászna megyei állatorvosok az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság és megyei kirendeltsége ellen, mivel hónapok óta nem kapták meg a szerződéses munkájukért járó díjazást.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus és a Csíki Vállalkozók Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal hívja életre a Jótékonysági Katalin-bált, a közösségi összetartozás és a segítő szándék ünnepét, november 21-én, 18 órai kezdettel a Fenyő Hotelben.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
szóljon hozzá!