
Az elektromos buszok több települést kötnek össze majd Csíkszeredával
Fotó: Rab Zoltán
Újabb lépés történt a csíkszéki tömegközlekedés átalakítása érdekében: kiírták a licitet 10 elektromos autóbusz vásárlására, amelyek jövő nyáron már beüzemelhetők lesznek, ha jól halad a folyamat. Töltőállomások is készülnek majd Csíkszeredában és a körjáratok által kiszolgálni hivatott több településen.
2024. február 14., 21:082024. február 14., 21:08
Közbeszerzési eljárást írt ki a csíkszeredai városháza 10 elektromos autóbusz és az ezekhez szükséges töltőállomások leszállítására, amelynek célja a csíkszéki tömegközlekedés átalakítása és fejlesztése.
A kiírás közelíti ezt az értéket, az ajánlatokat március 25-ig lehet benyújtani. Mint Bors Béla alpolgármester kérdésünkre elmondta, már van érdeklődés, így bízhatnak az ajánlattevésben.
Ő úgy látja a korábbi, sűrített gázüzemű buszokra vonatkozó licit tapasztalatai alapján, hogy
Ha májusban szerződést tudnak aláírni, jövő nyárra már rendelkezésre állhatnak a buszok, és be is lehet üzemelni ezeket – vetítette előre.
A 10 busz mellett 10 lassú-, illetve 4 gyorstöltést biztosító állomás beszerzését és üzembe helyezését is tartalmazza a projekt,
Az elektromos buszok körjáratokként három tervezett útvonalon közlekednek majd.
Ezek a Csíkszereda–Csíkdelne–Csíkpálfalva–Csíkcsomortán–Csíkszereda táv, egy másik a Csíkszereda–Csíkcsicsó–Madéfalva–Csíkrákos–Göröcsfalva–Csíkvacsárcsi–Csíkszentmihály–Szépvíz–Csíkszentmiklós–Csíkszereda vonal, a harmadik pedig a városból indulva és oda vissza érkezve Csíkszentléleket, Csíkmindszentet, Bánkfalvát, Csíkszentmártont, Csíkszentsimont, Csíkszentimrét és Csíkszentkirályt érinti útközben.
A buszok a felújított csíkszeredai buszpályaudvarra érkeznek, éjszaka pedig azon az Akác utcai telephelyen állomásoznak majd, ahol a városi közszállítást ellátó gázüzemű buszok töltőállomása is elkészül, ott elektromos töltőállomás is lesz.
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
1 hozzászólás