
Hargita megyében a bérpótlékcsökkentés által érintett, egészségügyben dolgozó alkalmazottak többsége támogatta a szakszervezetet a bírósági eljárás elindításában
Fotó: Veres Nándor
Az érdekvédelmi tömörülés a nyár végén indított pert az állami megszorító intézkedések miatt, amelyek következtében az egészségügyi rendszerben dolgozó alkalmazottak egy részének csökkent a bérpótléka, és többletszabadnapokat veszítettek el.
2025. november 12., 07:562025. november 12., 07:56
Az állami költségcsökkentő intézkedések az érintett egészségügyi dolgozóknak már az augusztusban megkapott fizetésére negatív hatással voltak, a Sanitas szakszervezet is akkor kezdte el a per megindítását támogató aláírások gyűjtését a tagok körében. Az érdekvédelem által kifogásolt törvény
ami fizetéscsökkenéshez vezetett bizonyos munkakörökben dolgozó alkalmazottaknál. A jogszabály ugyanakkor az említett körülmények miatt biztosított többletszabadnapokat is 3–5-re csökkentette a korábbi 10-ről.
Fotó: Veres Nándor
A szakszervezet beadványa nyomán a bíróság az ősz elején megállapította, hogy törvénytelen az említett megszorító intézkedés, tájékoztatta a Székelyhont Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei szervezetének vezetője. Ugyanakkor azt is közölte, hogy
A szakszervezet a megszorító intézkedéseket előíró 2025/36-os sürgősségi kormányrendelet eltörlését szeretné elérni. Az érdekvédelmi tömörülés ezúttal az egységes, országos szintű eljárás mellett döntött, azt ugyanis hatékonyabbnak tartják, mint a megyénként indítandó egyéni pereket.
Hargita megyében a megszorító intézkedés által hátrányosan érintett, egészségügyben dolgozó alkalmazottak többsége támogatta a szakszervezetet a bírósági eljárás elindításában, azaz aláírta a per megindításához szükséges támogató ívet – tudtuk meg Nyulas Emmától.
Az érdekvédelmi tömörülés a költségcsökkentést célzó állami intézkedések bevezetése óta számos tiltakozást tartott a megyei prefektusi hivatalok épülete előtt, majd október 29-én a nagy szakszervezeti tömbök által a kormány épülete előtt megtartott nagy tüntetésen is részt vettek.

Négy országos szakszervezeti szövetség több ezer tagja tüntetett szerda délelőtt a kormánypalota előtti téren a megszorító intézkedések ellen.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
szóljon hozzá!