
Képünk illusztráció
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
Előbb az ország nyugati felére vonatkozik az eső- és szélriasztás, aztán kedden már Románia teljes területére. Sőt, a Hargitán vegyes csapadékra is számítani lehet.
2021. május 17., 12:462021. május 17., 12:46
2021. május 17., 12:472021. május 17., 12:47
Hétfő délután három órától elsőfokú (sárga jelzésű) esőriasztás lép érvénybe az ország nyugati felében fekvő tizennégy megyében. A meteorológusok szerint a riasztás kedden reggel hat óráig érvényes – írja az Agerpres hírügynökség. Az említett időszakban a Bánságban, a Körösök vidékén, Máramarosban, Erdély bizonyos részein és Olténia nyugati felében átmenetileg fokozott lesz a légköri instabilitás, zivatarokra, felhőszakadásokra, gyakori villámlásra kell számítani, elszigetelten jégeső is előfordulhat.
A csapadék mennyisége meghaladhatja a 25 litert négyzetméterenként, kisebb kiterjedésű területeken pedig, főként az Erdélyi-szigethegységben és a Keleti-Kárpátok északi részén a 35–50 litert is. A szél is megerősödik átmenetileg, a széllökések sebessége eléri az 55–60 kilométert óránként, a magas hegyvidéken a 70–80 kilométert, az esők idején pedig viharossá válhat.
A következő megyékre érvényes a riasztás: Fehér, Kolozs, Mehedinţi, Szatmár, Arad, Krassó-Szörény, Máramaros, Temes, Bihar, Gorj, Maros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szilágy.
A szél kitartóan fog fújni, a régiók többségében meghaladja az 50–60 kilométert óránként, helyenként pedig – főként Erdélyben, Olténiában és Munténiában – a 70–80 kilométert is. A magas hegyvidéken a széllökések sebessége meghaladhatja a 80–100 kilométeres sebességet óránként.
Az Erdélyi-szigethegységben, a Keleti-Kárpátok vidékén és az ország északi és északnyugati térségében (Bihar, Szatmár, Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód, Maros, Suceava, Botoşani és Iaşi megyében, illetve Arad, Hunyad, Fehér, Hargita és Neamţ megye hegyvidékén) esni fog az eső, a csapadék mennyisége meghaladja a 15–20 litert négyzetméterenként, elszigetelten a 35–40 litert is. A hegyvidéken, 1800 méter magasság fölött vegyes csapadékra is lehet számítani.
Tavaly 39 800 euró volt a teljes munkaidős foglalkoztatottak éves átlagkeresete az Európai Unióban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 37 800 euróhoz képest – derül ki az EU statisztikai hivatalának szerdán közzétett adataiból.
Elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely szerint legtöbb 45 lej lehet az élelmiszerjegyek értéke a jelenlegi 40,18 lej helyett. A jogszabályjavaslatot a szenátus korábban már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.
A különnyugdíjukat szabályozó törvény módosítása esetén a nyugdíjkorhatár elérése után a rendszerben maradó belügyi alkalmazottak és katonák később is a jelenlegi feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
Kelemen Hunor szerint akkor lehet majd kompromisszumról beszélni a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló tárgyalásokon, ha „mindegyik fél enged valamennyit”.
Nem térítette vissza maradéktalanul az Állandó Választási Hatóság (AEP) Nicușor Dan kampányköltségeit, ezért a jogi lépéseket tervez az államfő .
Nemcsak Alcsíkon, kedd délután már több felcsíki községben is áramszünet volt, de a két eset nem függ össze egymással az illetékes szerint. Az alcsíki övezetet ellátó tusnádfürdői trafóállomás viszont cserére, vagy javításra szorul.
A koalíció keddi tanácskozásán abban állapodtak meg a kormánypártok, hogy megbíznak egy munkacsoportot a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénymódosító tervezet kidolgozására.
Színvonalas kortárs népművészeti alkotások seregszemléjére várnak pályaműveket a Kárpát-medencéből. Jelentkezni a pályázatra december 1-ig lehet. Az alkotásokat pedig 2026. január 20-áig lehet leadni vagy elküldeni.
A szeptemberi 9,88 százalékról októberben 9,80 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!