Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Elégedetlenek a munkakörülményeik és a fizetésük miatt a marosvásárhelyi börtönőrök, ezért tiltakozó megmozdulást szerveznek szeptember közepén. Követelik, hogy a fegyházigazgatókat ne kinevezéssel jelöljék meg, hanem szervezzenek versenyvizsgát számukra.
2018. szeptember 03., 21:262018. szeptember 03., 21:26
A szociális párbeszéd érdekében szervezett találkozón derült ki, hogy a marosvásárhelyi börtön alkalmazottai roppant elégedetlenek a munkakörülményeikkel és bérükkel, és úgy érzik, hogy a kéréseiket semmibe veszi a szaktárca.
A szakszervezeti vezetőjük, Alin Pop szerint
„Mi is börtönbe zárva dolgozunk, s úgy érezzük, jobb munkakörülményt és fizetést érdemlünk. Sem a rendőrök, sem a börtönőrök esetében nem alkalmazták az egységes bértörvényt, jelenleg nekünk 2009-es évi béreink vannak. Nem tudjuk elfogadni, hogy a befektetésekre megszavazott összeget lecsökkentették, ami azt jelenti, hogy nem javulnak a munkakörülményeink. Követeljük, hogy szüntessék meg az önkényes kinevezéseket, és hirdessenek versenyvizsgát a börtönigazgatók esetében. A marosvásárhelyi fegyház igazgatóját is már legalább háromszor nevezték ki egy-egy évre. Ez szerintünk nincs rendjén, azt akarjuk, hogy versenyvizsgán válasszák ki a legalkalmasabb vezetőt” – hangoztatta a szakszervezeti vezető.
Marosvásárhelyen szeptember 12-én fognak a börtön előtt tiltakozó megmozdulást szervezni az alkalmazottak, majd tervek szerint október 3-án Bukarestbe mennek tiltakozni.
Idén márciusban a rendőrök és a börtönőrök közösen tiltakoztak a belügyminisztérium és a kormány székháza előtt. Akkor azt rótták fel a minisztérium vezetőinek, hogy nincs valós párbeszéd a belügyminisztérium és a szakszervezetek között, a rendőrök alulfizetettek, a rendszer pedig személyzethiánnyal küzd. A tavaszi megmozduláson Sorin Dumitraşcu, a börtönőrök szakszervezeti szövetségének vezetője kifejtette: már hónapok óta próbálják megértetni a kormánnyal, hogy gondok vannak a munkakörülményeikkel, és hogy nemcsak a fogvatartottak, hanem a börtönőrök körülményein is javítani kell.
Már kedden elkezdődtek a Vásárhelyi Forgatag színházi előadásai, ám a tömegeket megmozgató rendezvénykavalkád hivatalos megnyitója csütörtök este hét órakor kezdődik a Kultúrpalotában. Ezt követően a marosvásárhelyi várudvarban folytatódik a megnyitó.
Az építés befejeződött, a berendezés már zajlik, a megyei önkormányzat szerdai döntése értelmében így az új sürgősségi részleg épülete átkerülhet a Dr. Fogolyán Kristóf megyei kórház ügykezelésébe.
Pénz- vagy terménybeli felajánlásokat vár 31 gyűjtőponton Székelyföld-szerte a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, melyet összegyűjtenek, majd átadják a nélkülözőknek Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretein belül.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülésen megerősítette, hogy október elsejétől adómentessé válnak a 3000 lejnél alacsonyabb összegű nyugdíjak.
A kommunizmus utolsó két évtizedében Romániából csaknem százezer állampolgár távozott illegálisan, közülük mintegy húsz százalék volt magyar nemzetiségű – derült ki a Securitate irattárát tanulmányozó országos tanács összesítéséből.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Kovászna megyei szenátora, Ionuţ Neagu felszólította a román pártokat, hogy ne fogadják el Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester javaslatát a román konzultatív tanács létrehozására.
Számos ígértet kaptak az elmúlt öt évben, hogy rendbe hozzák a 2019 végére többmillió lejes kormánytámogatásból felújított, majd néhány hónap alatt tönkrement 135-ös megyei út Kobátfalva és Firtosmartonos közötti szakaszát.
Autóbalesetet szenvedett kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi miniszter az Olt völgyén. Marcel Ciolacu kormányfő szerdán meglátogatta Intoterót a kórházban, és fotót is posztolt.
Szünetelni fog az áramszolgáltatás a székelyudvarhelyi Cipészek utca egy részén szerdán kora délutánig – tájékoztat az áramszolgáltató.
Folytatódik a járdák aszfaltozása a Függetlenség sugárúton Székelyudvarhelyen szerdán, így a nap folyamán nem lehet parkolni az adott szakaszon. Emellett a Gábor Áron utca egy részét is lezárják az ott zajló munkálatok miatt.
szóljon hozzá!