
Speciális fejlesztés. Kevés gyermek számára elérhető. Illusztráció
Az egészségügy, oktatás, gyermekvédelem, korai fejlesztés területén dolgozó szakemberek, civil szervezetek képviselői és szülők vesznek részt azon a hétvégi konferencián, melynek célja, hogy a korai fejlesztést minél több rászoruló gyermek számára elérhetővé tegyék, és a politikai döntéseket is megpróbálják ebbe az irányba befolyásolni.
2018. március 22., 11:292018. március 22., 11:29
2018. március 22., 14:022018. március 22., 14:02
„Az utóbbi időszak neurológiai, társadalomkutatási eredményei ráerősítettek arra, hogy az egészséges fejlődés, egyes felnőttkori kompetenciák és az életminőség megalapozása szempontjából a legdöntőbb tényező, hogy mi történik a gyermekkel élete első éveiben. Jobb megalapozni az egészséget, a fejlődést, mint később javítgatni, ami elromlott” − mutatott rá Sógor Enikő, a Prosperitas Vitae Egyesület és a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ vezetője egy korábbi rendezvényükön.
Amint arra már többször felhívták a figyelmet, a romániai egészségügyben nem fektetnek hangsúlyt a fejlődési rendellenességek korai megelőzésére és kezelésére, nincs szűrőprogram a fejlődési rendellenességek korai felismerésére. Az oktatás terén a fejlesztést illetően szintén sok a hiányosság, így például nincs elegendő pszichopedagógus, iskolapszichológus, a szülők nem tájékozottak a gyermek fejlődési szükségleteiről, és nincs elegendő speciális osztály vagy iskola sem, főként az enyhébben sérült gyermekeknek, akik nehezen integrálhatók normál tanrendbe. A szociális ellátás terén, noha törvényi előírás, hogy a fogyatékkal élő gyermekeknek biztosítani kell a fejlesztést, támogatást, a rendszer alulfinanszírozott és személyzethiánnyal küzd.
„Romániában az állam nem biztosítja a rendszeres korai szűrést, a testi-lelki fejlődés folyamatos nyomon követését, gyakran csak a szülőkön múlik, hogy kiderüljön, ha valami veszélyezteti a gyermek fejlődését. Ha kiderül, hogy baj van, akkor sem biztos hogy megfelelő segítséghez lehet jutni.
Nincs államilag működtetett korai fejlesztő hálózat, kevés a speciálisan erre a korosztályra szakosodott szakember és a leginkább rászorultak nem jutnak segítséghez. Vidéken és kisvárosokban, vagy a gyengébb anyagi körülmények között élők egyáltalán nem jutnak hozzá ehhez. Körülbelül 5–10 olyan alapítvány van Romániában, ahol korai fejlesztésre szakosodtak” − összegezte Sógor Enikő, hogy miért kezdeményezték a különböző területeken dolgozó szakemberek összefogását, és miért van szükség a kormányhoz is fordulni a gondok orvoslásáért.
A március 23-án és 24-én Csíkszeredában és Csíkszentmártonban zajló, Szakmapolitikai Konferencia a Fejlődő Gyermekért című rendezvényen a szervező Prosperitas Vitae Egyesület és a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ azt a célt tűzte ki, hogy kritikusan, de építő szándékkal megpróbálják feltérképezni és elemezni a hazai kora gyermekkori szolgáltatásokra és juttatásokra vonatkozó jogszabályokat, illetve a létező állami és civil szolgáltatásokat.
és a korai fejlesztés kiépítésére vonatkozó javaslataikkal egy záródokumentumot is megfogalmaznak a román kormány irányába.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!