
Bloggerek háromszéki tanulmányúton
Fotó: Kocsis B. János
Közel tíz százalékkal növekedett a Háromszékre látogató turisták száma az elmúlt évben a 2016-os adatokhoz képest.
2018. január 04., 18:302018. január 04., 18:30
2018. január 04., 18:332018. január 04., 18:33
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a statisztikai adatok szerint Kovászna megyébe november elejéig összesen 90 ezer turista látogatott külföldről és az országból, miközben 2016-ban egész esztendőben 83 ezer vendég érkezett a térségbe.
Az alelnök szerint a megyei önkormányzat fennhatósága alá tartozó Turizmusfejlesztési Egyesület erőfeszítései kezdtek beérni, az elmúlt évet a Turizmus Évének nyilvánították, és sokkal nagyobb volt a népszerűsítésre szánt költségvetés, mint korábban.
– összegezte a közgyűlés alelnöke.
Rámutatott, a stratégiájuk egyik alappillére az volt, hogy hazai és külföldi újságírókat, bloggereket hívtak tanulmányútra Háromszékre, ők a saját tapasztalataikat megosztva csábítottak további vendégeket. A román véleményformálókat már évek óta látják vendégül, idén első ízben külföldieknek is szerveztek információs kirándulást,
Grüman Róbert elmondta, jelenleg a Kovászna megyébe érkező vendégek mintegy 80–90 százaléka romániai turista, ezért nagyobb erőfeszítésekre van szükség, hogy külföldön is megismertessék a térség idegenforgalmi potenciálját, másrészt több attrakciót, turistacsalogató rendezvényt kell szervezni.
Idén továbbra is a gyógyturizmus, a népi feredők, a kúriák, a hagyományos mesterségek, lovasközpontok, és a helyi gasztronómia népszerűsítésére fektetik a hangsúlyt. Tavaly különben a megyei önkormányzat turisztikai mobilalkalmazást is indított, az ingyenes, Visit Covasna County applikáción elérhetők a háromszéki látnivalók leírásai, a szálláshelyek, éttermek elérhetőségei, rendezvények.
Fotó: Kocsis B. János
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
szóljon hozzá!