Hirdetés
Hirdetés

Jelentősen csökkent a hulladéklerakóba került szemét mennyisége

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Országos szinten Sepsiszentgyörgy a harmadik legtisztább város egy felmérés szerint, és a szelektív hulladékgyűjtés terén is az országos harmadik helyen áll – mondta a Tega köztisztasági vállalat tevékenységét bemutató csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.

Bíró Blanka

2018. június 14., 17:552018. június 14., 17:55

Hangsúlyozta, a cég hatékonysága akkor tűnne fel, ha valamiért elmaradna a munka. A városvezető rámutatott, a vállalatnál jelenleg 293 alkalmazott dolgozik, ezt korszerű gépek vásárlásával lehetne csökkenteni, de

az önkormányzat célja, hogy munkát biztosítsanak a szakképzetlen, iskolázatlan embereknek,

és így jó példát mutathassanak a gyerekeiknek, lássák, hogy reggel a szüleik elmennek munkába, nem segélyből élnek.

Hirdetés

„Lehet, hogy ez több pénzbe kerül, de a társadalom számára fontos” – szögezte le Antal Árpád. Emlékeztetett, hogy 2014-ben Sepsiszentgyörgy megkapta az Újrahasznosítás városa címet, ez is azt jelzi, hogy a köztisztasági vállalat jól végzi a munkáját, másrészt a sepsiszentgyörgyiek is partnerek a folyamatban.

Kovászna megyében a begyűjtött szemét 46,7 százaléka származik Sepsiszentgyörgyről, míg a szelektív hulladék 78 százaléka.

Egy év alatt Sepsiszentgyörgyön 17 százalékról 37 százalékra sikerült feltornázni a szelektíven gyűjtött hulladék arányát, vidéken 1 százalékról 15 százalékra

– mutatott rá Máthé László, a Tega Rt. igazgatója. Húsz százalékkal csökkentették a lerakóba kerülő hulladék arányát, Sepsiszentgyörgyről az elmúlt év első öt hónapjában 6900 tonnát vittek a lerakóba, idén a hasonló időszakban 5600 tonnát. Vidékről 15 ezer tonnáról 11 ezer tonnára esett vissza a szemét mennyisége.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

Idézet
Szükség volt a háromszékiek hozzáállására, anélkül nem lehetett volna megvalósítani. Első körben volt felháborodás a válogatás kötelezettsége miatt, de már hozzászoktak az emberek

– mondta Máthé László.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
Hirdetés