
Hargita megyében is érezhető a vidéken működő, összevont osztályok számának növekedése
Fotó: Barabás Ákos
Létező jelenség a Csíkszeredához közeli településeken is, hogy a negyedikből ötödik osztályba feljutó tanulókat szüleik inkább városi iskolába íratják. Az iskolások számának évenkénti csökkenése akár osztály- és tagozatmegszűnésekhez is vezethet az érintett vidéki iskolákban.
2018. június 15., 11:062018. június 15., 11:06
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke szerint ez a jelenség összefüggésbe hozható azzal, hogy léteznek bizonyos előítéletek a falusi környezetben működő iskolákkal kapcsolatosan, holott a megyénkben is nagyon sok jól felszerelt, megfelelő oktatási viszonyokkal rendelkező, falusi környezetben lévő tanintézet van.
– magyarázta Burus, aki úgy látja, leginkább a városhoz közeli települések iskolái körében tapasztalható a szóban forgó jelenség.
„Pontos kimutatás nincs arról, hogy milyen mértékben is van ez jelent a Hargita megyei közoktatási rendszerben, azonban tapasztaltuk, hogy vannak olyan vidéken élő szülők, akik a negyedik osztályt követően inkább városi, vagy más szomszédos település tanintézetébe íratják gyerekeiket” – erősítette meg érdeklődésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő. Ez persze – folytatta – nincs jó hatással a kisebb vidéki iskolákra nézve, a tanulók számának csökkenése akár osztály- és tagozatmegszűnéshez is vezethet.
Azonban
– húzta alá Görbe Péter. A főtanfelügyelő szerint ez a fajta „iskolák közötti vándorlás” egyelőre nem öltött nagy méreteket Hargita megyében, viszont tény, hogy már érezhető a vidéki környezetben működő, összevont (szimultán) osztályok állományának növekedése, amelyek már nemcsak az elemi oktatásban, az általános tagozatokban is jelen vannak.
Dávid Zoltán, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója lapunknak elmondta, hozzájuk minden tanévben legalább öt gyereket íratnak ötödik osztályba a környező településekről. Fehér Ilonától, a csíkpálfalvi Márton Ferenc Általános Iskola igazgatójától tudjuk, ők is tapasztalták, hogy a helyi szülők közül néhányan inkább csíkszeredai iskolába íratják gyerekeiket. Lőrincz Zoltán, a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola igazgatója is azt erősítette meg, hogy esetükben is volt már erre példa, viszont az elmúlt esztendők tapasztalati alapján keveset tudna mondani.
– fejtette ki.
Kovács Anikó, a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola igazgatója arról számolt be, hogy esetükben nem városi iskolába, hanem inkább a szomszédos csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Általános Iskolába íratják egyes szülők a negyedik osztállyal végzetteket. „A szülők az iskolánkban tanuló roma gyerekek miatt viszik el a gyerekeiket innen. Próbáltam már ész érvekkel hatni rájuk, de sok esetben nem lehet. Következő tanévtől például hat gyerek távozik tőlünk” – zárta az igazgató.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
szóljon hozzá!