
Fotó: Gergely Imre
A hőség és aszály miatt megugrott a vízfogyasztás Gyergyószentmiklóson is. A HVCSK el tudja ugyan látni a fogyasztókat, de voltak már napok, amikor aggasztóan lecsökkent a vízmennyiség a tartályban. Takarékosságra szólítanak fel.
2025. július 08., 14:152025. július 08., 14:15
A Gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű nemrégiben figyelmeztetést adott ki, amelyben a vízfogyasztás ésszerű használatára kérték a lakosságot az aszály miatt. Számottevő eső azóta sem esett, a szolgáltató továbbra is fenntartja azt a kérését, hogy a fogyasztók meggondoltan, környezettudatosan fogyasszák a vezetékes vizet.
– szögezi le Zólya László igazgató. A veteményesekben a tőre öntözést ajánlja, mint takarékosabb megoldást.
Amint az igazgató elmondta, a gyergyószentmiklósi vízmű maximális kapacitáson működik,
Tehát nagyobb a fogyasztás, mint a termelés.
– mondja Zólya László.
Ugyanakkor már óvatossági intézkedésre is szükség volt. A Gyergyóalfaluba lemenő vezetéken szűkítettek, de nem olyan mértékben, hogy az ott vízhiányt eredményezne. Gyergyóújfalunál is felmerült ez, de ezt még nem tették meg, mert gondoltak arra is, hogy ott faluünnep volt a múlt héten, és nem akarták éppen ez alatt ilyen problémákkal terhelni a község vezetését.
„A HVCSK-nak joga van a vizet tartalékolni a város érdekében, mert ugye a falvakban mégiscsak van alternatív megoldás. A legtöbb udvaron van kút, viszont
Ez az indok, hogy a szerződésbe bevezettek egy ilyen kitételt is. Korábban nem volt arra szükség, hogy ilyen intézkedéseket hozzunk, hiszen normális esetben lenne elég vizünk a falvak számára is. Kivéve ezeket az aszályos heteket.
– fogalmazott Zólya László.
Múlt héten közel volt ahhoz a szolgáltató, hogy korlátozásokat vezessen be, hiszen szerdán, csütörtökön és pénteken már vészjóslóan csökkent a tartályban a vízmennyiség. De szerencsére a hétvégén és hétfőn már nem voltak ilyen gondok.
Zólya László azt is elmondta, hogy Gyergyószárhegy fele elzárták a vezetéket, de ennek nem a vízhiány az oka, hanem az, hogy ott még nem tisztázott, hogy ki fogja megvásárolni a HVCSK-tól a vizet az új vízhálózat táplálására.
Gyergyóalfalu és Gyergyóújfalu község vízhálózata Gyergyószentmiklósról kapja ugyan a vizet, de a szolgáltatást az Aquaserv Maros végzi. A cég több felhívást is kiadott, kérve a lakosságot, a víz ésszerű használatára. Ők is figyelmeztetik a fogyasztókat, hogy
Mindemellett azt is közölték, hogy a napokban munkálatokat végeztek a gyergyóalfalvi víztározónál annak érdekében, hogy megnöveljék a tározó kapacitását. Ily módon nagyobb mennyiségű víz tárolható aszály esetén.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!