
Mostantól kár lenne azt remélni, csend lesz a templomkertben
Fotó: Balázs Katalin
Se park, se játszótér nem található Gyergyószentmiklós felszegi részén. Az állítás csak múltidőben igaz már, hamarosan befejezik a Munkás Szent József templom udvarán a lipinkákkal, hintákkal és padokkal bebútorozott teret. Ősztől katolikus óvoda is indul a Munkás Szent József Egyházközség plébániáján.
2018. április 23., 19:202018. április 23., 19:20
Amint az első lipinka elkészült, máris harmincan jelentkeztek rá, a hétvégétől folyamatos a gyerekzsivaj a felszegi templom udvarán, de a szülők is gyakori vendégek itt, nem csak miseidőben.
– tájékoztatott Korom Imre, a Munkás Szent József egyházközség plébánosa. Mint mondta, a játszótér is a projekt része, és azért készül el hamarabb, hogy a gyerekek óvodakezdésig már odaszokjanak.
Lipinka, csúszda, hinták és padok képezik a bútorzatot, ez lesz az első játszótér, mellette pedig a hívek által kialakított első park a plébánia területén. A játszótéri elemek fenyőfából készültek. A gyermekek életmódja is természetközelibb, nem is nehéz őket kicsalogatni a házból, a számítógép elől.
Korom Imre elmondta, jelenleg több mint húsz gyerek jár Böjte Csaba napközijébe, jó a kapcsolatuk, gyakran kérnek segítséget, ha román vagy angol házi feladattal elakadnak. A plébános segít is.
A plébánosnak nem kérdés, hogy lesz-e elég gyerek a katolikus tanoda indításához. „Most a beszoktatás ideje van
– mondta a lelkipásztor, akinek még több terve is van, hiszen közösségi házat is szeretne a felszegiek számára.
Fotó: Balázs Katalin
Szintén a templomudvarra tervezték kialakítani a haranglábat. A harangok kérdése még nem eldöntött, de az egyik verzió szerint Ausztriából Vencser László segítségével nyílna erre lehetőség. Az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetője ugyanis Ditróban született, majd szülei Felszegbe költöztek, és házukat László fiúk használja, amikor itthon tartózkodik. Ő segítene a harangbeszerzésben.
Korom Imre megjegyezte: „míg a világháborúban innen vitték a harangokat, úgy tűnik, most nyugatról vándorolnak vissza.”
Hétfőtől iható a csapvíz a Henri Coandă nemzetközi repülőtéren – tájékoztatott a Bukaresti Repülőtér-üzemeltető Vállalat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn sárga jelzésű riasztást adott ki rendkívül alacsony hőmérsékletek és fagy miatt. A figyelmeztető előrejelzés kedd reggelig érvényes az ország több mint felében.
Késsel fenyegetőzött egy fiatal vasárnap este Zilahon, csendőröknek kellett a földre teperniük és a kezeit hátrakötniük.
Az elmúlt 24 órában 85 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 94 embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn Facebook-oldalán a Salvamont.
Nagy télre ébredtek hétfőn a fővárosban és az ország déli részén: a hőmérséklet mínusz 7 Celsius-fokig csökkent, nagyot havazott és fújt a szél. A sofőrök arra panaszkodnak, hogy kevés volt a hóeltakarító gép, és így nehezen lehet közlekedni.
Támogatják a szociáldemokraták, hogy a kormánykoalíció sürgősségi eljárásban fogadtassa el a gazdaságélénkítő intézkedéseket, valamint a nyugdíjasokat és más kiszolgáltatott kategóriákat védő szolidaritási csomagot.
Noha történtek már előrelépések a Sanitas szakszervezet és az egészségügyi minisztérium között zajló tárgyalásokon, az érdekvédelmi tömörülés még nem mondott le a tiltakozási terveiről.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt vasárnap 16 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!