Hirdetés
Hirdetés

Játszótereket avattak Szentegyházán

•  Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala

Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala

Két új játszótérrel bővültek a szentegyházi napközik, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban megvalósult beruházásokat csütörtökön avatták fel.

Széchely István

2018. november 29., 19:302018. november 29., 19:30

Két avatóünnepséget tartottak csütörtökön Szentegyházán, ahol a település mindkét napközije, a Hófehérke és a Nárcisz is egy-egy újonnan kiépített játszótérrel gazdagodott. Sikeres pályázások eredményei a beruházások:

Magyarország Kormánya, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával megvalósuló Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program biztosította a finanszírozást a játszóterek kivitelezéséhez

– tájékoztatott az esemény után Molnár Tibor. Szentegyháza polgármestere elmondta, a játszóterek elkészülésén túl büszkeséggel tölti el a településvezetést az is, hogy

a programban felépülő játszóterek kivitelezését végző vállalkozás is szentegyházi.

Hirdetés

A település két napközijéhez tartozó új kültéri játszóterek elemeit többnyire fából készült hagyományos játékok, egyebek mellett lengő- és mérleghinták, csúszdák, rugós falovak alkotják. A tavasszal megtervezett, majd a területrendezést követően nyáron felépített játszóhelyek területét gyeptéglával fedték be.

A szentegyházi településvezetés képviselői mellett a kisváros tanintézeteinek az igazgatói, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) az udvarhelyszéki képviselője, a helyi plébánosok, a napközik pedagógusai és az oda járó gyerekek, valamint a kivitelező cég illetékesei vettek részt a csütörtöki avatóünnepségeken.

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program Erdélyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének a gondozásában zajlik, a programban összesen 223 játszóteret építenek számos erdélyi településen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
2026. augusztus 14., péntek

Drón zuhant le Tulcea megyében

A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.

Drón zuhant le Tulcea megyében
Drón zuhant le Tulcea megyében
2026. augusztus 14., péntek

Drón zuhant le Tulcea megyében

2026. augusztus 14., péntek

Bíróságra megy annak a gyermeknek a családja, akit egy feltételezett dróndarab talált fejbe – videóval

Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.

Bíróságra megy annak a gyermeknek a családja, akit egy feltételezett dróndarab talált fejbe – videóval
Hirdetés