
A kiállított jurtában is lesznek érdekes foglalkozások a diákoknak
Fotó: Gábos Albin
Játékos formában ismerkedhetnek meg az iskolások a Csíki Székely Múzeum Elit Alakulat 2.0 című kiállításának anyagával múzeumpedagógiai foglalkozások révén február 3. és április 3. között. A múzeum várja az érdeklődő iskolák, osztályok előzetes bejelentkezését.
2020. január 23., 15:532020. január 23., 15:53
A Csíki Székely Múzeum helyi kézművesekkel partnerségben szervez múzeumpedagógiai foglalkozásokat iskolásoknak február 3. és április 3. között az Elit Alakulat 2.0 című kiállításhoz kapcsolódóan. Mint Gyarmati Zsolt múzeumigazgató mondta,
Ennek érdekében partnerséget kötöttek Antal Eszter, Antal Imola, valamint Kovács Túri Emese helyi kézművesekkel, akiknek segítségével biztosítják a különböző szórakoztató foglalkozásokat az iskolásoknak.
Fotó: Gábos Albin
Kosza Bereczki Judith projektfelelős, a múzeum régésze a program részleteit ismertette. Az egy hónapos időszak alatt, minden kedden és szerdán 9, valamint 11 órai kezdettel szervezik meg a foglalkozásokat az előre bejelentkező osztályok számára. Az érdeklődő tanárok előzetesen a Csíki Székely Múzeum honlapján megadott elérhetőségeken jelezhetik részvételi szándékukat, továbbá érdeklődhetnek a 0266-372 024-es, valamint a 0753-073 531-es telefonszámokon. A projektfelelős hozzátette, a különböző korosztályoknak különböző tematikus feladatokkal készülnek, amelyek közül a vezető tanárok választhatnak. A foglalkozások minden csoport számára a kiállítás megtekintésével kezdődnek, úgy, hogy közben meg kell oldaniuk a különböző feladatlapokban szereplő kihívásokat. A múzeumpedagógiára belépés 10 lej fejenként, ez tartalmazza a belépőt és a foglalkozás díját.
Fotó: Gábos Albin
Az 1–4. osztályosok két téma közül választhatnak, mindkettő mondákra alapoz, amely által könnyebben befogadható a kiállítás a kisebbek számára:
az első téma a Csodaszarvas bábjáték, amelyen a kézművesekkel elkészítik a monda szereplőit vászonból, papírból, gyékényből és segítségükkel eljátsszák a történeteket;
a második téma már három mondát vesz alapul, A csodaszarvas, A vérszerződés és A Fehérló mondákat. Ezekből a különböző jeleneteket a beöltöztetett gyermekek szoborjátékkal játsszák el.
Az 5–8. osztályosoknak három témával készülnek. Az első a Húskaland címet viseli, amelyen azt mutatják be egy óriástérképen, hogy az őseink hogyan jutottak a Kárpát-medencébe. Erről animáció is készül stop motion-technikával. A második téma a honfoglalás kori életmódról és hitvilág ismertetéséről szól. A harmadik foglalkozás a régészeti labor címet kapta, amelyen a diákok mint régész kutatók próbálhatják ki magukat, miközben megismerkednek a kiállítás anyagával.
Fotó: Gábos Albin
A középiskolások is két téma közül választhatnak. Az első a honfoglalás kori mesterségekkel való ismerkedés. Kipróbálhatják például a nemezelést és a bőrkarkötő-készítést. Ugyanakkor másodikként lehet választani a régészeti labor tematikát.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!