Megfelelőek, indokoltak-e az eddig foganatosított óvintézkedések vagy további korlátozásokra van szükség, le lehet-e küzdeni a járványt ezzel a módszerrel, vagy ez csakis az elérhető közelségbe került védőoltással lehetséges? Ezekre a kérdésekre Tar Gyöngyi Hargita megyei tiszti főorvossal keresi a választ a Székelyhon Tv.
2020. november 27., 12:152020. november 27., 12:15
A koronavírus-járvány második hullámának vagyunk tanúi Romániában, számos jel szerint beállt a tetőzés, viszont szakértői előrejelzések alapján tavasszal érkezhet a pandémia harmadik hulláma.
A Hargita megyei népegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője a Nézőpont című műsorban elmondja, hogy
Az illetékes kifejti, miért tesztelnek a meglévő kapacitáshoz képest kevesebbet az országban, továbbá elmagyarázza, milyen feltételeknek kell teljesülniük egy település vesztegzár alá vonásához, és hogy
Tar Gyöngyi tiszti főorvostól megtudhatják azt is, indokolt-e az iskolák teljes bezárása, milyen mértékben terjesztik a vírust a gyerekek, ugyanakkor elmondja a véleményét arról is, rendelkezik-e Románia megfelelő logisztikai kapacitással a koronavírus elleni védőoltás tömeges beadására.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
1 hozzászólás