Japán film és olaszul beszélő német produkció a Berlini Filmfesztiválon

37 Seconds – 2019-es japán világpremier Hikari (Mitsuyo Miyazaki) rendezésében (a Panoráma szekcióban mutatták be)

Előre nem látható komplikációk miatt, Yuma agykárosodással jött a világra, kerekesszékben kell leélnie életét és édesanyja segítségére szorul, aki egyedül neveli őt, jó anyagi körülmények között. A 23 éves lány képregényeket rajzol, és miután rájön arra, hogy főnöke kihasználja őt, megpróbál saját lábára állni. Az általa felkeresett főszerkesztő, aki felnőtt tartalmú képregényeket ad ki, tehetségesnek látja őt és azt javasolja, hogy

a hitelesség érdekében élje át azokat a helyzeteket, amelyeket történeteiben bemutat.

Javaslata egy kalandos út első állomása Yuma számára, és

az önállóság irányába megtett léptei tartalmas és értékes történések átéléséhez vezetik őt és közvetett módon, minket nézőket is.

Nézői kérdésre válaszolva, a rendezőnő elmondta, föltétlenül mozgáskorlátozott személyt keresett a főszerephez és nem egy profi színésznővel akarta bemutatni Yuma karakterét. Több mint ezer szervezetet és csoportot keresett meg, végül mintegy százan jelentkeztek a szerepre, tudatában annak, hogy a kiválasztottnak majd a teljes meztelenséget is vállalnia kell a filmben. Végül 11 hónappal ezelőtt a rendezőnő és a stáb Mei Kayama mellett döntött. Azt is megtudtuk, hogy

a film hat hétig tartó forgatását követően a 23 éves nő számára lehetőség nyílt arra, hogy elkezdje színművészeti tanulmányait.

Az anyát alakító Misuzu Kanno, aki jelen volt a vetítés utáni közönségtalálkozón elmondta, hogy a forgatás előtt „anya és lánya” összeköltöztek, hogy jobban egymásra hangolódjanak. Nagyszerű művet alkottak, mely úgy közelít egy tabutémához, hogy művészi kreativitással kerüli ki a klisék csapdáit.

Gli ultimi a vederli vivere (2019) (The Last to see Them) – Olaszul beszélő német produkció Sara Summa rendezésében

Egy dél-olaszországi család minden különlegességet nélkülöző hétköznapja egy olajfa ültetvényen. Egy család, egy helyszín, egy nap.

Egy-egy jelenetet újra és újra bemutat a film a szereplők egymástól eltérő perspektívájából.

A napi programot olykor megszakítja egy-egy képsor, mely arra enged következtetni, hogy valaki vagy valakik egy járműben megállás nélkül haladnak az úton. Talán éppen a család otthona felé közelednek. Akár el is aludhatna a néző a különleges eseményeket nélkülöző cselekményt követve, ha a film már első kockáin el nem árulta volna, hogy a családot éppen mi látjuk életben utoljára.

Egy film az élet törékenységéről és az egyszerűségében (is) rejlő értékéről.

Nézői kérdésre válaszolva mondta el a rendezőnő, hogy valós történetre alapozta alkotását (egy Kansas-i történet 1959-ből) és helyszínül egy olyan régiót választott, ahová saját gyökerei kötik őt. A színészeket is a régió lakói közül választotta.

A film erőszak felvonultatása nélkül is képes feszültségben tartani a nézőt, folyamatokat és karaktereket mutat be anélkül, hogy az ok-okozati összefüggéseket kutatná vagy azokra fókuszálna.

Sara Summa (*1988) első egész estét kitöltő filmjét láttuk. Jelenleg Berlinben végzi tanulmányait.