
Képkocka a 37 Seconds filmből
Fotó: Stephen Blahut
Közönségtalálkozókkal egybekötött különleges alkotásokat láthattunk a Berlini Filmfesztivál újabb napján.
2019. február 12., 16:022019. február 12., 16:02
2019. február 12., 22:372019. február 12., 22:37
37 Seconds – 2019-es japán világpremier Hikari (Mitsuyo Miyazaki) rendezésében (a Panoráma szekcióban mutatták be)
Előre nem látható komplikációk miatt, Yuma agykárosodással jött a világra, kerekesszékben kell leélnie életét és édesanyja segítségére szorul, aki egyedül neveli őt, jó anyagi körülmények között. A 23 éves lány képregényeket rajzol, és miután rájön arra, hogy főnöke kihasználja őt, megpróbál saját lábára állni. Az általa felkeresett főszerkesztő, aki felnőtt tartalmú képregényeket ad ki, tehetségesnek látja őt és azt javasolja, hogy
Javaslata egy kalandos út első állomása Yuma számára, és
Nézői kérdésre válaszolva, a rendezőnő elmondta, föltétlenül mozgáskorlátozott személyt keresett a főszerephez és nem egy profi színésznővel akarta bemutatni Yuma karakterét. Több mint ezer szervezetet és csoportot keresett meg, végül mintegy százan jelentkeztek a szerepre, tudatában annak, hogy a kiválasztottnak majd a teljes meztelenséget is vállalnia kell a filmben. Végül 11 hónappal ezelőtt a rendezőnő és a stáb Mei Kayama mellett döntött. Azt is megtudtuk, hogy
Az anyát alakító Misuzu Kanno, aki jelen volt a vetítés utáni közönségtalálkozón elmondta, hogy a forgatás előtt „anya és lánya” összeköltöztek, hogy jobban egymásra hangolódjanak. Nagyszerű művet alkottak, mely úgy közelít egy tabutémához, hogy művészi kreativitással kerüli ki a klisék csapdáit.
Képkocka a The Last to see Them filmből
Fotó: The Last to see Them/IMDb
Gli ultimi a vederli vivere (2019) (The Last to see Them) – Olaszul beszélő német produkció Sara Summa rendezésében
Egy dél-olaszországi család minden különlegességet nélkülöző hétköznapja egy olajfa ültetvényen. Egy család, egy helyszín, egy nap.
A napi programot olykor megszakítja egy-egy képsor, mely arra enged következtetni, hogy valaki vagy valakik egy járműben megállás nélkül haladnak az úton. Talán éppen a család otthona felé közelednek. Akár el is aludhatna a néző a különleges eseményeket nélkülöző cselekményt követve, ha a film már első kockáin el nem árulta volna, hogy a családot éppen mi látjuk életben utoljára.
Nézői kérdésre válaszolva mondta el a rendezőnő, hogy valós történetre alapozta alkotását (egy Kansas-i történet 1959-ből) és helyszínül egy olyan régiót választott, ahová saját gyökerei kötik őt. A színészeket is a régió lakói közül választotta.
A film erőszak felvonultatása nélkül is képes feszültségben tartani a nézőt, folyamatokat és karaktereket mutat be anélkül, hogy az ok-okozati összefüggéseket kutatná vagy azokra fókuszálna.
Sara Summa (*1988) első egész estét kitöltő filmjét láttuk. Jelenleg Berlinben végzi tanulmányait.
Német pontosság tej-ügyben: „Tej olyan tehenektől, amelyek évente legalább 120 napon, naponta legalább 6 órát a mezőn voltak”
Fotó: Bács Béla János
Emlékeztetnek a botlató kövek. Olyan helyeken építik be a jardába, ahonnan zsidókat hurcoltak el a náci uralom alatt
Fotó: Bács Béla János
Medve a Potsdam téren. Sokan pályáznak az arany és ezüst változatára
Fotó: Bács Béla János
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!