
Fotó: Kristó Róbert
Századik születésnapja alkalmából köszöntötték Abos Károlyt Csíkdánfalván a helyi római katolikus templomban. Az istenháza zsúfolásig megtelt helybéliekkel, fiatalokkal, idősekkel egyaránt, akik köszönteni jöttek Károly bácsit, Dánfalva legidősebb lakóját.
2010. január 10., 18:172010. január 10., 18:17
2010. január 11., 15:412010. január 11., 15:41
Fotó: Kristó Róbert
Abos Károly a templomba unokái és dédunokái kíséretében érkezett, ahol a szentmisét követően többek között Bara Ferenc plébános, Süket Jenő polgármester, Szentes Antal megyei tanácsos, Albert Margit nyugalmazott tanítónő és Pál Emília, az egyik dédunoka köszöntötte.
Abos Károly egyébként a Bodor Ádám Az érsek látogatása című regénye alapján készült filmben az egyik érseket alakította, így szerzett magának szűkebb pátriáján kívül is hírnevet. A filmet 2005-ben forgatták Hargitafürdőn, s a közel száz statisztát, köztük Abos Károlyt is Felcsíkról válogatták. Kérdésünkre, hogy vállalna-e még filmszerepet, Károly bácsi határozott igennel válaszolt.
Az ünnepségen részt vett a harmincnégy tagú csíkdánfalvi Helikon nevű fúvószenekar, ismert dallamokat játszottak Károly bácsi tiszteletére, aki a templomból kifelé jövet a zene hallatán a maga módján táncra is perdült, megható pillanatokat szerezve a jelenlévőknek. Az egyik unokája révén egy 100 éves feliratú kalap is került a bácsi fejére, úgy verte a ritmust. Abos Károly bácsi mindig is víg kedélyű emberként élte az életét. Miként magát jellemezte: „ha a muzsikaszó megszólalt, tudtam mulatni, az italt is meg tudom inni” – fogalmazott.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.