Ismét megrongálták a sétatéri biciklis tanulópályát

Nagyon szúrhatják valakinek a szemét a tanulópályán elhelyezett forgalmi táblák •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Nagyon szúrhatják valakinek a szemét a tanulópályán elhelyezett forgalmi táblák

Fotó: Erdély Bálint Előd

Másodjára rongálták meg a székelyudvarhelyi Sétatéren gyerekek számára kialakított közlekedési tanulópályát. Ismét a kis forgalomirányító táblák zavarhatták az elkövetőket.

Fülöp-Székely Botond

2020. február 03., 11:032020. február 03., 11:03

Tavaly gyereknapra épült meg a pálya, de a rongálók miatt már nyár végén cserélni kellett a kis méretű forgalmi táblákat – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a polgármesteri hivatal szóvivőjétől. Mint mondta, akkor a helyi és az állami rendőrségnél is feljelentést tett a városháza ismeretlen tettesek ellen, de később csak azt a választ kapták, hogy a hatóságoknak sem sikerült beazonosítani az elkövetőket. Ezek után a hivatal saját költségén hozta rendbe a pályát.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

„A korábbi javítások ellenére mostanra ismét több olyan kis tábla van, amely nem tudja ellátni feladatát a rongálások miatt. Ebben az ügyben újabb feljelentést teszünk a hatóságoknál” – közölte a hivatal. A kár nagyságát illetően elmondták, a pálya kialakításához használt táblák összesen ezer lejbe kerültek, darabjuk harminc lej. A városháza azt tervezi, tavasszal ismét megjavítják a pályát, hogy a bicikliszezonban rendeltetésszerűen használhassák azt a gyerekek.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

A háromszéki árvízkárosultaknak gyűjt utolsó előadásán a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín A Muzsika hangja című előadással gyűjt a háromszéki árvízkárosultaknak.

A háromszéki árvízkárosultaknak gyűjt utolsó előadásán a Csíki Játékszín
2025. június 17., kedd

Megvannak az első eredmények, ennyire lett sós a Maros és a Tisza Magyarországon

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a magyarországi határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén.

Megvannak az első eredmények, ennyire lett sós a Maros és a Tisza Magyarországon
2025. június 17., kedd

A romániai mozikba érkezik Schwechtje Mihály új filmje, a Sünvadászat

Június 20-án debütál a romániai mozikban Schwechtje Mihály legújabb nagyjátékfilmje, a Sünvadászat, amely a túlterheltség problémáját boncolgatja.

A romániai mozikba érkezik Schwechtje Mihály új filmje, a Sünvadászat
2025. június 17., kedd

Már Kézdivásárhelyen is igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány

Már Kézdivásárhelyen is igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány (CEI) a város Személynyilvántartó Hivatalánál – olvasható az önkormányzat közösségi oldalán.

Már Kézdivásárhelyen is igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány
2025. június 17., kedd

Erdélyben viharokra, délen kánikulára figyelmeztetnek

Kánikulára és viharokra is figyelmeztetett kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Erdélyben viharokra, délen kánikulára figyelmeztetnek
2025. június 17., kedd

Katonai toborzás indul Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Iancu de Hunedoara 385. tüzérzászlóalj toborzási kampányt indított hivatásos katonai állások betöltésére. A jelentkezési időszak június 11-től július 31-ig tart – adják hírül közleményükben az illetékesek.

Katonai toborzás indul Székelyudvarhelyen
2025. június 17., kedd

Kevesebb fellebbezést remélnek az átláthatóbb érettségitől

Lezárult az érettségi, amely számos újdonságot hozott, például most először lehetőség nyílik a dolgozatok megtekintésére is, még a fellebbezés előtt. Bárki megtekintheti a dolgozatát, aki pénteken 14 óra és 17 óra között kérést nyújt be.

Kevesebb fellebbezést remélnek az átláthatóbb érettségitől
2025. június 17., kedd

Környezetvédelmi miniszter: elkezdődik azoknak a bányáknak az ellenőrzése, ahol fennáll vízszennyezés veszélye

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a Parajdon történtekből okulva ellenőrzéseket rendelt el azoknál a bányáknál, ahol fennáll a vízszennyezés veszélye.

Környezetvédelmi miniszter: elkezdődik azoknak a bányáknak az ellenőrzése, ahol fennáll vízszennyezés veszélye
2025. június 17., kedd

Forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen – ezúttal a városközpont érintett

Forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhely központjában kedden és szerdán.

Forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen – ezúttal a városközpont érintett
2025. június 17., kedd

Múzeumok Éjszakája az EMŰK-ben és a MAGMA-ban – művészet, zene és élmények egy éjszakán át

Ismét megnyílnak a kapuk a képzőművészet kedvelői előtt: az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz Sepsiszentgyörgyön.

Múzeumok Éjszakája az EMŰK-ben és a MAGMA-ban – művészet, zene és élmények egy éjszakán át