
Fotó: Bodnár Arthur
Székelyudvarhely önkormányzatának rendes havi ülésére került sor október 29-én, pénteken délben. Nyolc napirendi pont helyett csak hetet vitatnak meg a tanácsosok. Kisebb szópárbaj alakult ki Bunta Levente, polgármester és az MPP frakció között a mozi átadásról, a városi teremfutball csapata ügyében, és városi kórház két új osztályának létrehozása miatt.
2010. október 29., 12:502010. október 29., 12:50
2010. október 29., 18:402010. október 29., 18:40
Fotó: Bodnár Arthur
Fél órával az ülés megkezdése után sem sikerült rátérni a döntéshozatal folyamatára: a napirendi pontok elfogadásáról vitáztak a felek. Bunta Levente az ülés elején visszavonta a 4-es napirendi pontot, mely egy, a város tulajdonában levő, a villamos vállalat rendelkezésére bocsátandó területről szól (a Szászok táborában 17 négyzetméternyi területet kellett volna átadni az Electrica Rt.-nek). Ebben a kérdésben nem tudtak egyetérteni a tanácsosok a szakbizottsági üléseken.
Az első napirendi pontnál, mint a legutóbbi tanácsülésen is, a városi költségvetés újabb módosításáról kellett döntést hozni. Ebben az ügyben is fennakadt a határozat elfogadása, mivel a Magyar Polgári Párt nehezményezte, hogy az udvarhelyi teremfutball csapatnak nem biztosít a város elég pénzt, hogy működhessen. Kiigazítást kértek a polgáriak, hogy a futsalnak is juttassanak nagyobb összeget, de ez nem jött össze. Második napirendi pontban a Haáz Rezső Múzeum igazgató posztjának versenyvizsgáját véleményezték, és elfogadták Miklós Zoltánt a múzeum új vezetőjeként.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.