
Az önkormányzat negyedik alkalommal hirdette meg a részvételiköltségvetés-pályázatot
Fotó: Pinti Attila
Hat közösségi kezdeményezésre lehet szavazni a negyedik alkalommal meghirdetett részvételi költségvetés-pályázat keretében Kézdivásárhelyen. A január 10-ig legtöbb voksot gyűjtő projekteket jövő évben megvalósítja az önkormányzat.
2024. január 02., 11:512024. január 02., 11:51
Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala november 15-én indította útjára a részvételi költségvetés idei kiadását, melynek célja bevonni a város és a hozzá tartozó települések lakosságát a közösség igényeinek meghatározásába, illetve a városfejlesztésbe. A pályázatra a helyi költségvetésből 100 ezer lejt különítenek el,
A programba 11 tervet neveztek be, ezek közül hat bizonyult jogilag és technikailag megvalósíthatónak. A rostán átjutott projekteket december 23-án tették közzé az önkormányzat weboldalán, szavazni január 10-ig lehet, a győztes tervek kivitelezése január 12-től indul.
Az egyik kezdeményezés négy fedett buszmegálló elhelyezését célozza a városon áthaladó, Brassót Bákóval összekötő országút mentén. Az ötletgazdák a lakosok és munkások ingázását szeretnék megkönnyíteni, céljuk a tömegközlekedési járművekre való közönség kiszolgálása, akiknek jelenleg a járdák szélén kell várakozniuk.
Az egyik kezdeményezés fedett buszmegállók elhelyezését célozza
Fotó: bp.kezdi.ro
– áll a projekt leírásában, amelynek költségvetése 42 308 lej.
Egy másik terv révén három nagyobb méretű hirdetőtáblát szerelnének fel a város forgalmasabb pontjain (Molnár Józsiás park, Millennium park, Gyárak utcája) azzal a céllal, hogy a nonprofit szervezetek, sportklubok, diákszövetségek, ifjúsági tömörülések kiragaszthassák az általuk szervezett események plakátjait. A projekt összértéke 13 092 lej.
A városlakók a köztisztaságot is fontosnak tartják, ugyanis az egyik projekt intelligens szemetesek elhelyezését irányozza elő. A leírás szerint ezek a kukák nagyobbak lennének, mint a meglévők, ezáltal több szemét férne el bennük, és a szél sem tudná széthordani a tartalmukat. A terv megálmodói facsemeték ültetését is szorgalmazzák a forgalmas útszakaszok mentén, az autók által generált légszennyezés ellensúlyozására. A kezdeményezést számításaik szerint 29 959 lejből lehetne kivitelezni.
Okospadot telepítenének a Molnár Józsiás parkban található játszótérre
Fotó: bp.kezdi.ro
Okospadot telepítenének a Molnár Józsiás parkban található játszótérre egy másik terv benyújtói, akik szerint
A kezdeményezők célja többek között növelni a parkba látogatók elégedettségét és kényelmét, illetve biztosítani a park területének hatékonyabb és biztonságosabb felhasználását. A projektre 27 ezer lejt igényelnek.
Az egészséges életmódot és a testmozgást népszerűsítené a Háromszéki Férfiak Klubja, amely asztalitenisz- (pingpong-) asztalok felállítását szorgalmazza a város három játszóterén (Molnár Józsiás park, Stadion utca, Új utca).
A Háromszéki Férfiak Klubja pingpong-asztalok felállítását szorgalmazza
Fotó: bp.kezdi.ro
„Ezek a beton pingpong-asztalok egyszerű, de időtálló eszközök, minden korosztály számára hasznosak és élvezetesek” – írják az indoklásban. A kezdeményezők 40 433 lejre pályáznak, hozzátéve, hogy a projektet társfinanszírozással és közösségi munkával valósítanák meg.
A kézdivásárhelyi Rotary Club egy, a város központját és pár jeles épületét megjelenítő bronzmakett elkészítésére pályázik, amelynek gipszmodellje már korábban elkészült. A maketten 50 épület homlokzata jelenik meg, ugyanakkor hat fontosabb épület részleteiben is ki van dolgozva.
A makettet egy faragott kőszikla-talapzatra helyezve szeretnék kiállítani a felújítás alatt álló Székely Katonanevelde előtti téren. Az összköltségvetés 50 ezer lej, de kezdeményezők vállalják, hogy amennyiben a projekt finanszírozást nyer, az elnyert összeg és a projekt megvalósításához szükséges pénzösszeg közötti különbséget saját forrásokból fedezik.
Szavazni – regisztrációt követően – ezen az oldalon tudnak a kézdivásárhelyi lakcímmel rendelkező személyek. A voksolás 2024. január 10-én 24 órakor zárul.
Kézdivásárhely önkormányzata 2020-ban írta ki először a részvételi költségvetést, amelynek részeként az elmúlt évek során összesen öt kezdeményezés került megvalósításra, egy kivitelezése pedig folyamatban van. A 2022-es pályázatnak két győztese volt: az egyik révén közösségi teret alakítottak ki a kézdivásárhelyi Dózsa György utcában, a másik keretében pedig a nyujtódi ifjúsági házat látják el elektronikai eszközökkel és bútorzattal.
Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
szóljon hozzá!