
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
2026. augusztus 10., 19:252026. augusztus 10., 19:25
Pénteken és szombaton kővel megrakott uszályokat süllyesztettek el a Csernavodától 60 kilométernyire található elágazásnál, minek hatására másodpercenként mintegy 50 köbméterrel több víz jutott az erőmű felé vezető Öreg-Dunába, de a jelek szerint a javuló tendencia nem volt tartós – mutatott rá Bușoi az RFI román adásában, melyet az MTI idéz.
Amennyiben le kell állítani az atomerőmű még működő, az ország energiaszükségletének 10 százalékát fedező 700 megawattos kettes blokkját is, az elosztó hálózatot kezelő Transelectrica
– mondta az államtitkár.
Vasárnap a hatóságok még derűlátóan nyilatkoztak arról, hogy az első két uszály elsüllyesztése nyomán a vízszint négy centimétert emelkedett Csernavodánál az előrejelzésben szereplő négy centiméteres apadás helyett, és ez a növekmény akár kilenc nappal is megnövelheti az atomerőmű részleges üzemben tartásának időszakát.
Hétfőn azonban az előző napinál 5 centiméterrel alacsonyabb, mínusz 227 centiméteres vízállást mértek Csernavodánál és az előrejelzés szerint a következő két napon további 2–8 centiméter közötti apadásra lehet számítani. Korábban a hatóságok azt közölték, hogy
A kormány július 31-én készenléti állapotot hirdetett a Duna alacsony vízállása és az energiahiány miatt, pénteken pedig felhatalmazta a villamosenergia-hálózat üzemeltetőjét, hogy szükség esetén lekapcsolja a nagy ipari fogyasztókat.
A Duna vízhozama a romániai szakasz belépőpontján, Báziásnál augusztus 17-éig várhatóan a másodpercenkénti 1400 köbméteres szinten stagnál, miközben az augusztusi sokéves átlag 3900 köbméter – közölte hétfőn a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR).
Az intézmény tájékoztatása szerint – melyet az Agerpres idéz – a Vaskaputól lefelé a vízhozam viszonylag állandó marad, a következő két-három napban azonban a Turnu Măgurele és Tulcea közötti szakaszon enyhe csökkenés várható.
A Csernavodára vonatkozó előrejelzések tájékoztató jellegűek, mert a Duna és a Bala-ág elágazásánál zajló vízelterelési munkálatok módosíthatják a vízállást. Az ANAR szerint ezek
Az elmúlt időszak csapadékos időjárása növelte a vízhozamot a Duna felső vízgyűjtő területén, főként Budapest felett, de a jelenlegi becslések szerint ez a hatás nem érződik majd a folyam romániai belépőpontjánál. A magyarországi és szerbiai hidrológiai előrejelző központok legfrissebb adatai alapján a következő hét napban
– közölte az ANAR.
A vízügyi szakemberek szerint ennek oka, hogy az elmúlt napokban csökkent a Száva vízhozama, márpedig a Duna középső vízgyűjtő területén ez a folyam legjelentősebb vízutánpótlást biztosító mellékfolyója.
A jelenlegi, néhány hétre szóló előrejelzések alapján augusztus 24–26. után várható jelentősebb vízhozam-növekedés a Duna romániai belépőpontjánál. Ez az árhullám kimozdíthatja a folyót a jelenlegi kritikus, rekordalacsony szint közeléből.
Folytatják a mederkotrást
Hétfői ülésén a kormány 5,1 millió lejt különített el a dunai mederkotrási munkálatok folytatására, hogy biztosítsák a csernavodai atomerőmű működéséhez szükséges hűtővizet. A kabinet közleménye szerint a szakemberek azért tartják elengedhetetlennek a víz ideiglenes átterelését a Bala-ág és a főmeder (Öreg-Duna) elágazásánál, hogy fenntartsák a folyam optimális vízszintjét. Korábban a kormány 7 millió lejt utalt ki az uszályok elsüllyesztésével végzett vízelterelési műveletre. A hétfőn jóváhagyott összeg a munkálatok folytatását biztosítja a válsághelyzet megszűnéséig. Az 5,1 millió lejt a kormány költségvetési tartalékalapjából utalják ki, és kizárólag kotrási munkálatokra használhatják fel.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!