
Fotó: Haáz Vince
Olyan, mintha krétaporos lenne, s megérinthetném – mondta a távcsővel vizsgált, négyszázszoros nagyítóval közel hozott Holdról az egyik kisgyerek a járdacsillagászati rendezvényen. Az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület első alkalommal tartott csillagvizsgálatot Marosvásárhelyen.
2017. július 03., 07:092017. július 03., 07:09
Bár nem volt nagydobra verve, pénteken este sokan vettek részt a marosvásárhelyi 7-es általános iskola udvarán az első járdacsillagászati eseményen. Amint az egyik főszervezőtől, Varga Istvántól megtudtuk,
Fotó: Haáz Vince
István azt is elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület tagjai többször szerveztek már kiselőadásokat, fényképes bemutatókat a 7-es iskola diákjainak, s elsősorban ezért szervezték itt az eseményt.
– mondta Varga István, akitől azt is megtudtuk, hogy Marosvásárhelyen 10–15 amatőr csillagász van, részben ismerik egymást, közösen is tartanak megfigyeléseket. A pénteki eseményen a helybéliek mellett más településekről is érkeztek csillagászok, például ott volt Munzlinger Attila gyergyószárhegyi asztrofotós, akinek az iskola falára is kivetítették néhány felvételét.
Fotó: Haáz Vince
Hét különböző méretű távcsővel lehetett megfigyelni az égboltot. Ami a teleszkópokat illeti, voltak igazán nagyok, amelyeket számítógépes távirányításos rendszerrel lehetett működtetni, olyan is, amelyet fiatal tulajdonosa az ócskapiacról vett száz lejért, de tökéletesen lehetett látni rajta Holdat és a bolygók egy részét, s volt egészen kicsi, amelyet egy kis legény irányított, aki mindent tudott már azokról a csillagokról, amelyeket az iskola udvaráról látni lehetett.
Sötétedés után a távcsöveket más-más égitestre irányították, így sorban lehetett látni a Holdat, a Jupitert, a Szaturnuszt, az Albireót. Néha a környező tömbházak takarták a látványt, de megérte türelmesen várni. Közben beszélgetni is lehetett, kérdéseket feltenni, s az amatőr csillagászok érdekes válaszait meghallgatni.
Aki többet szeretne megtudni az amatőr csillagászatról tanulmányozhatja az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület honlapját, s akár csatlakozhat is hozzájuk.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását – közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
szóljon hozzá!