
Fotó: Csató Andrea
Inkubátorházat szeretnének kialakítani a helyi fiatal vállalkozóknak a régi oroszhegyi községháza épületében, ahol jelenleg energetikai felújítás zajlik egy pályázatnak köszönhetően. Már érdeklődők is vannak.
2025. február 05., 17:172025. február 05., 17:17
Oroszhegy egyik ikonikus épülete a régi községháza, amelynek energetikai felújítására 2,2 millió lejt nyert az országos helyreállítási terv programban (PNRR) pályázó helyi önkormányzat. Elképzeléseik megvalósításhoz ugyanakkor további egymillió lejt kell biztosítsanak – tudtuk meg Kovács Árpádtól, Oroszhegy új polgármesterétől.
A betervezett munkálatok szerint egyebek mellett belülről fogják hőszigetelni az épületet, új, hőszivattyús fűtésrendszert szerelnek be (úgy, hogy a régi rendszert is megtartják), valamint kicserélik az ajtókat és az ablakokat.
Már most van 10-12 fiatal, akinek segítség lenne, ha egy inkubátorházból dolgozhatna
Fotó: Csató Andrea
A kivitelezővel megkötött szerződés szerint jövőre kell befejeződjön az építkezés. A munkálatok egyébként már zajlanak, tavaly decemberben adták ki a kezdési parancsot a közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozónak.
Kovács Árpád rámutatott, hogy tulajdonképpen egy robusztus, tágas helyiségekkel rendelkező épületről van szó, amelyet mindig is közösségi házként képzeltek el. Sajnos azonban eddig nem igazán tudták kihasználni a termek mindegyikét, hiszen
Fotó: Csató Andrea
Megnőtt azonban a fiatal vállalkozók száma a községben, akiket mindenképp segíteni szeretnének, hiszen jelentős szerepet töltenek be a közösség életében – folytatta a polgármester. Biztos benne, hogy
Éppen ezért arra gondoltak, hogy az egykori községháza egy részét inkubátorházzá alakítják a székelyudvarhelyi Hargita Business Center (HBC) mintájára. Ebben egyébként van már némi tapasztalatuk, hiszen a község már a kezdetek óta kiveszi a részét a HBC üzemeltetéséből.
– érzékeltette a beruházás indokoltságát Kovács.
Fotó: Csató Andrea
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
szóljon hozzá!