
A tervek szerint még idén befejeznék az építkezést
Fotó: Barabás Ákos
Öt év után idén befejezik az új kápolnásfalusi polgármesteri hivatal építését, a régi, leromlott állapotban lévő épületet pedig le fogják bontani. A munkálat elhúzódott, hiszen nem volt prioritás a többi projekthez képest.
2019. szeptember 03., 09:112019. szeptember 03., 09:11
Régen egy jegyzői lakás volt a polgármesteri hivatal mostani épülete, amely a beosztása és a leromlott állapota miatt sem felel meg az ott dolgozó köztisztviselőknek – fejtette ki lapunknak Benedek László polgármester. Mint mondta, az évek során elavulttá vált az épület víz- és villanyhálózata, ami állandó meghibásodásokat eredményezett, ráadásul a tetőzet faszerkezete is elkorhadt. Ugyanakkor a fűtéssel is gondok vannak – roppant költséges –, hiszen
nincs hőszigetelve. Mindezek után nem kellett sokat számolni, hogy kiderüljön: jobban megéri egy új hivatalt építeni, mint a régit felújítani.
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy öt éve kezdték el az új hivatal megépítését a helyi közbirtokossággal közösen, amelynek tagjai – az egyezség szerint – szintén helyet kaptak volna az új épületben – emlékezett vissza Benedek. A munka viszont egy év múlva leállt, hiszen nem ez volt a prioritás, hanem például az utak rendbe tétele, az óvodaépítés, illetve más hasonló projektek. Idén azonban sürgőssé vált a költözés az állandó meghibásodások miatt, ezért is folytatják az építkezést. Persze
A polgármester arra is kitért, hogy a közbitokosság időközben új székhelyet építtetett, így már nincs szükségük az irodákra, amelyeket az új hivatalban ígértek nekik. Természetesen az önkormányzat meg fogja téríteni a befektetésüket, amellyel korábban segítették az új községháza megépítését.
Fotó: Barabás Ákos
Az új, valamivel több mint ötszáz négyzetméteres hasznos felületű, kétszintes községháza falai már állnak, és a tetőzet is készen van. Jelenleg kívül és belül is zajlanak a munkálatok.
Az elképzelés szerint az alsó szinten lesz a tanácsterem, ahol esketni is fognak, valamint azok az irodák, ahová gyakrabban kell betérniük a helyieknek. Az emeleten szintén irodák lesznek, itt lesz elérhető például a polgármester is. A megvalósításra nem lehetett pályázni, ezért
Benedek László azt reméli, hogy még idén befejeződnek a munkálatok, és átköltözhetnek az új székhelyre. A régi épületet egyébként idővel el fogják bontani, a helyén pedig parkot alakítanak ki. A cél, hogy egységes, emberbarát arculatot adjanak a település központjának.
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Az Európai Unió Bíróságához fordult a nemzeti régiókat érintő polgári kezdeményezés ügyében Izsák Balázs, és keresetében az Európai Bizottság elutasító döntésének az érvénytelenítését kéri – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtóirodája.
Érdemes óvatosan közlekedni Csík- és Gyergyószéken, hiszen néhol ötven méteresnél is kisebb a látótávolság a köd miatt – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Minden szükséges engedéllyel és jóváhagyással rendelkező egységben végezték a mélyaltatást annál a fogászatnál, ahol csütörtökön meghalt egy 2 éves kislány – közölték szombaton a magánrendelő képviselői.
Egy magán-mentőszolgálat járművével ütközött egy személyautó szombaton Temes megyében, Temesremete és Őszény között. Három sérült kórházba került, egyikük később életét vesztette.
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyei szintű Megérett, megérett a fekete szőlő című szüreti hagyományőrző gyerekversenyt a marosvásárhelyi 6-os számú napköziotthon szervezésében, ahol őszi hagyományokat elevenített fel Maros megye 55 óvodása.
A bukaresti fogorvosi kamara vezetőtestülete pénteken úgy döntött, hogy fegyelmi kivizsgálást indít a fővárosi fogászati klinikán csütörtök este fogászati beavatkozás közben elhunyt kétéves kislány ügyében.
A mezőn gyulladt ki egy kombájn pénteken délután a Maros megyei Küküllősárd közelében, az eset során jelentős anyagi kár keletkezett – közli a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.
Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.
Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.
szóljon hozzá!