Január 21-én, pénteken ülésezett az RMDSZ Történelmi Máramaros területi szervezetének Állandó Tanácsa és ezt követően a Területi Küldöttek Tanácsa. Döntöttek: Olosz Gergely indulását támogatják.
2011. január 22., 11:352011. január 22., 11:35
2011. január 23., 14:382011. január 23., 14:38
Olosz Gergely megméretkezhet Kelemennel és Ecksteinnel
Az Állandó Tanács azt javasolta a Területi Küldöttek Tanácsának, hogy döntsön, támogatja-e valamelyik jelölt indulását a februári RMDSZ kongresszuson az elnöki tisztségért a három jelentkező közül, és ha igen, kinek adják az induláshoz szükséges voksukat. A TKT kézfelemeléssel szavazta meg, hogy megvitatják a kérdést, ezt követően meghallgatták a jelen lévő jelöltet, majd titkos szavazáson a 38 küldöttből 37 igennel voksolt arra, hogy támogatja Olosz Gergely képviselő indulását az elnöki tisztségért való megmérettetésen – szerepel az Olosz Gergely sajtóirodája által eljuttatott sajtóközleményben. Ezidáig ez az egyetlen területi szervezet, amelyik Olosz mellett voksolt, egy van amelyik kiállt Eckstein-Kovács Péter mellett (a kolozsvári), a többi pedig Kelemen Hunort támogatja.
Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.
Benke László költő, író lesz a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola vendége május 5-én, hétfőn 17 órától A Hét Krajcár Könyvkiadó vezetője Virágok a roncstársadalomra címmel tart irodalmi estet.
A vasárnapi elnökválasztáson Kovászna megyében is egyértelmű fölénnyel (61,87 százalékkal) nyert Crin Antonescu, az Állandó Választási Hatóság (AEP) által hétfőn közzétett, százszázalékos feldolgozottságú adatai szerint.
Négy olyan esetről érkezett bejelentés a Kovászna megyei rendőrséghez szombaton, amelyek a választási szabályok megsértésének gyanúját vetik fel.
Habár a várakozásokhoz képest kissé kevesebb szurkoló érkezett a szombaton este záruló divízió 1/A jégkorong-világbajnokságra Sepsiszentgyörgyre, a 2025-ös esztendő legnagyobb romániai sporteseményéből sok tanulságok lehet levonni a jövőre nézve.
Korszerű bútorokkal és diagnosztikai eszközökkel szerelték fel Erdővidék egyik legnépesebb községének családorvosi rendelőjét. A Nagybaconban 35 éve praktizáló Máthé Katalin szerint minden adott, hogy elhivatott, fiatal háziorvos átvegye a munkát.
Szerda este hét személy sérült meg a kökösi útelágazásnál történt balesetben. A forgalom több órára megbénult.
Közúti baleset nehezíti a forgalmat a 11-es országúton, Kökösnél – adta hírül a Kovászna megyei rendőrség szerdán este.
Nagyon várja már Sepsiszentgyörgy kerékpáros közössége, hogy teljes hosszában elkészüljön az Olt menti bicikliút, ahol zavartalanul, biztonságosan közlekedhetnének. Úgy látszik, ezt – egyelőre – több okból sem lehet maradéktalanul megvalósítani.
Az elmúlt napokban több, személyi sérülésekkel járó közlekedési baleset is történt Kovászna megyében – közölte szerdán a rendőrség. A hatóságok elővigyázatosságra intenek.
szóljon hozzá!