
A Rákóczi-vár feltárt romjai. Nemsokára építkezési területté válik a helyszín
Fotó: Sándor Csilla
Már csak napok kérdése, és hozzáfognak a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítéséhez, amelyet közadakozásból finanszíroznak. A munkagépek és építkezési anyagok helyszínre való szállításához a szükséges utat már kialakították a vár felé.
2017. augusztus 03., 11:062017. augusztus 03., 11:06
„Minden akadály elhárult az építkezés útjából, a közbeszerzési eljárást lezártuk, került vállalkozó, aki fel fogja építeni a várat. A gyimesi oldalról bevágtuk már az utat, ahol a munkagépek ki tudják az anyagokat szállítani a helyszínre, és a napokban nekifogunk az első kapavágásoknak is” − foglalta össze a Rákóczi-vár tervezett újjáépítésének jelenlegi helyzetét Deáky András. Az építkezés kezdeményezője arról is tájékoztatott, hogy a beruházásra gyűlnek a pénzösszegek mind a bankszámlán, mind a téglajegyekből. Egy hónap alatt, amióta tudja, hogy biztosan hozzáfoghatnak az építkezéshez, csak az említett jegyekből több mint 3,5 millió forintot (52 ezer lejt) gyűjtött össze háromezer forintonként. Mint fogalmazott, ő maga is csodálkozik, hogy mennyi jóérzésű ember van:
Érdeklődésünkre azt is kifejtette Deáky András, hogy csak nála lehet a téglajegyeket megvásárolni, nem is tervezi, hogy máshol árusítsák. De azok is hozzájárulhatnak az újjáépítés megvalósulásához, akik nem tudnak Gyimesbükkbe utazni, hiszen az a lelkes helyi csapat, amely az elmúlt évtizedben számos háborús helyszínt mentett meg az enyészettől, illetve állított méltó emléket a hazáért harcoló háborús hősöknek, létrehozott egy egyesületet, amelynek bankszámlájára továbbíthatók a felajánlások. A Gyimesbükkért Egyesület bankszámlaszámai: RO37 OTPV 2600 0053 1232 RO01 (romániai lejátutalásra), RO41 OTPV 2600 0053 1232 HU01 (magyarországi forintátutalásra), RO91 OTPV 2600 0053 1232 EU01 (eurós bankszámla), RO51 OTPV 2600 0053 1232 US01 (USA-dollár számla). Az átutaláshoz szükséges SWIFT/BIC-kód: OTPVROBU. Azt is kiemelte a nyugalmazott iskolaigazgató, hogy a Rákóczi-vár újjáépítésének elkezdése hétéves kitartó munkájuk eredménye, befejezése pedig eddigi megvalósításaik megkoronázását jelenti majd.
Fotó: Sándor Csilla
A tervekről
A beruházás összértéke 220 ezer euró, ami 68 millió forintnak, illetve közel egymillió lejnek felel meg. A tervek szerint a vár 150 négyzetméteres területen fekszik majd, ebből 90 négyzetméteren az épület maga, 60 négyzetméteren a felső sziklaterasz, illetve további 60 négyzetméternyi lesz a feljáró lépcső. A kétszintes kőépület földszintjén kiállítótermet és mosdókat alakítanak ki, az emeleten pedig egy kávézót előtérrel és fedetlen sziklaterasszal. Esztány Győző, a tervező Esztány Stúdió építésziroda vezetője érdeklődésünkre korábban elmondta, a terveket lelkes helyi civilek kutatómunkája során összegyűjtött információk és képes anyagok alapján készítették el. Az 1800-as évekből is maradtak fent tervek, felmérések, alaprajzok, illetve van olyan rajz is, amelyről sejtik, hogy tervezett állapot és nem utólagos felmérés. A helyiek régi képeslapokat, fotókat is összegyűjtöttek, azok alapján sikerült végül is hitelesen rekonstruálni a várat – részletezte.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
szóljon hozzá!