Fotó: KMT
Székelyföld magyar építészeti örökségének kulcskérdéseiről tartottak megbeszélést Sepsiszentgyörgyön csütörtökön. A tanácskozáson részt vett Hegedüs Csilla, a kulturális miniszter tanácsosa is.
2011. május 05., 20:442011. május 05., 20:44
2011. május 05., 20:502011. május 05., 20:50
A Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke bejelentette, hogy még az idén elindul Kovászna megyében a Székely Kapumentő Program, amelynek célja, hogy a nyilvántartott, háromszéki faragott székely kapukat és a rakott kapukat helyreállítsák. Hegedüs Csilla előadásában kifejtette, hogy elképzelése szerint az épített örökség megőrzése nem egyenlő a régi épületek restaurálásával. Hangsúlyozta, ennek a munkának csak akkor van értelme, ha az ingatlanban valamilyen tevékenység zajlik, ha azt akár régi, akár új rendeltetésének megfelelően használják, ellenkező esetben pár év múlva újra leromlik állaga.
A tanácsos arra is felhívta a figyelmet, hogy nem létezik kellő mennyiségű, műemlékek felújítására szakosodott cég. Véleménye szerint fontos, hogy Székelyföldön ezt a munkát helybéli cégek vállalják, hiszen az erdélyi építészet finomságait sokkal jobban értik, mint az ország más régióból érkező kivitelezők.
Hegedüs szerint az önkormányzatok is fontos szerepet kapnak a műemlék épületek megtartásában, mert biztosítani tudják az anyagi fedezet egy-egy munkálat lebonyolításához, és részletes ismerettel rendelkeznek a helyi viszonyokról. Gyakran fordul elő, hogy egy régi épület tulajdonosa nem tudja az épület állagát megóvni, vagy nem megfelelő módon végzi a felújítást. Ebben nem csak az önkormányzat, hanem egy erdélyi örökségjegyzék kidolgozása is segíthet, ami nem csupán katalógusként, hanem felújítási prioritási listaként is fog működni.
A minisztériumban dolgoznak a kulturális örökségvédelmi törvénykönyv elkészítésén is: az eddigi jogszabályokkal ellentétben ez az erdélyi magyar építészeti örökség megóvásában is segítséget nyújt majd.
A megbeszélésen előadást tartott Benczédi Sándor műemlékvédelmi szakmérnök a Háromszéki műemlékek problematikái és prioritásai a műemlékvédelmi szakma szemszögéből címmel, valamint Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a Transylvania Trust Alapítvány munkatársa, aki A népi építészeti örökség inventarizációja és fenntartható fejlesztése Kovászna megye vidéki településein címmel tartott bemutatót.
Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.
Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.
Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.
Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.
Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.
Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.
Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.
A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.
Nekikezdtek Kovásznán a helyi lakosok által évek óta várt körforgalom megépítésének a Penny áruház előtt, ahol öt utca kereszteződése teremtett évekig veszélyes forgalmi helyzeteket.
szóljon hozzá!