
Fotó: Albert Eszter
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház számára az előző évad sem volt szokványos, de a idei még több újdonságot hoz.
2022. augusztus 22., 17:392022. augusztus 22., 17:39
Zsúfolt és szokatlan volt az elmúlt évad a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház számára, egyrészt a járványhelyzet, valamint a Gyergyószentmiklósi Művelődési Ház energetikai felújításából adódó kiköltözés miatt fordult fel az életük. Nyáron több fesztiválon vettek részt, mindezek mellett az Egyfesztből is kivették részüket.
A 39. évadot szeptemberben összesen négy bemutatóval kezdik. Szeptember első napján egy különleges műfajú produkciót, a legkisebbeknek szóló Fellegkuckó címet viselő babaszínházi előadást mutatják be. A nagy sikerű felolvasószínházi előadás, a Biorobot folytatására készül Bartha Boróka és Tamás Boglár: Mi... mi vagyunk címmel – szeptember 8-án mutatják be Botházi Mária novelláit a Living-színpadon. A következő héten, szeptember 14-én Egressy Zoltán Portugál című darabját Tóth Árpád viszi színpadra az OneSeS Pubban kocsmaszínházi előadásként a teljes társulat közreműködésével. A Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én a társulat három tagja, Kolozsi Borsos Gábor, Moșu Norbert-László, valamint Sosovicza Anna Madách Imre Az ember tragédiája című műve nyomán tart alternatív, interaktív irodalomórát a Salamon Ernő Gimnáziumban.
Az új évad kapcsán Albu István színházigazgató elmondta, a gyergyószentmiklósi társulat új programot indít, amely során településekre költöznek ki néhány napra. „A környékbeli településekre megyünk ki, mindenféle előadást viszünk, közönségtalálkozót szervezünk, ezzel is népszerűsítjük a színházat. Fontos része lesz ez a következő évadnak. Első állomásunk Alfalu lesz, októberben Gyergyócsomafalva, novemberben Gyergyóremete, decemberben pedig Gyergyóditró következik” – összegzett Albu István.
Október közepén Szilágyi Míra egyéni előadását mutatják be Faragó Zénó rendezésében. Az évad során három további bemutatót terveznek, de a folyamatosan változó körülmények és a játszóhelyek hiánya miatt ezek részletei még egyeztetés alatt állnak.
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!