Hirdetés
Hirdetés

Ilyen lesz a brassói reptér, amelytől a térség gazdaságának fellendülését várják

•  Fotó: Forrás: Brassó Megye Tanácsa

Fotó: Forrás: Brassó Megye Tanácsa

Bemutatták a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér utastermináljának látványterveit. Az épület a hagyományost és a korszerűt ötvözi, kecses ívekből bontakozik ki.

Bíró Blanka

2018. augusztus 30., 17:012018. augusztus 30., 17:01

2018. augusztus 30., 17:082018. augusztus 30., 17:08

A szerdai bemutató sajtótájékoztatón részt vett Adrian Veștea, Brassó Megye Tanácsának elnöke, George Scripcaru, Brassó város polgármestere, Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Marian Rasaliu Brassó megyei prefektus, a projekt melletti összefogást hangsúlyozva. Dorin Ștefan építészmérnök a bemutatón elmondta,

az utasterminál épülete idézi az erdélyi gótikus építészetre jellemző csúcsíveket, és az első vidombáki repülőgyár, 1930-ban épült, ipartörténeti jelentőségű csarnokának szintén íves boltozatát.

A hagyományost a korszerűvel ötvözzük, szögezte le a tervező. A terminál épülete 11 ezer négyzetméteres lesz, a vasbeton szerkezetből és üvegfalakból készül, a tetőszerkezete szintén üvegből és fotovoltaikus elemekből áll, hozzájárulva az energiafogyasztás csökkentéséhez.

•  Fotó: Forrás: Brassó Megye Tanácsa Galéria

Fotó: Forrás: Brassó Megye Tanácsa

Az épületet három szintesre tervezik, az alagsorban lesz a poggyászmozgatás, a földszinten az utas beszállás, három poggyászosztályozó szalag, kereskedelmi egységek, az emeleten pedig a biztonsági- és útlevél ellenőrzés, a beszálló kapuk, és itt is lesznek üzletek.

Hirdetés

Alexandru Anghel projektkoordinátor szerint, az épületben annyira jól megtervezett kell legyen a rendszer, hogy csúcsforgalom esetén is, gond nélkül ki tudjon szolgálni legalább három 180 férőhelyes repülőgépet. Olyan megoldást kerestek, amely lehetővé teszi a terminál utólagos bővítését.

A becslések szerint, az épület négyzetméterenként 2000 euróba kerül, a kivitelezésre 18 hónapot számolnak, ebből 3 hónap a konkrét tervezés.

Bukaresti ellenszélben is épüljön

Fontos, hogy olyan megvalósításokkal lépjen előre a brassói reptér, melyeket már senki nem tud visszafordítani – szögezte le megkeresésünkre Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett, hogy az elmúlt tíz évben egyértelműen látszott, hogy a bukarestiek ellenérdekeltek, holott minden gazdasági és turisztikai érv amellett szól, hogy Brassóban legyen repülőtér.

Idézet
Bukarest után Brassó az ország legnagyobb turisztikai vonzereje, és ez a sorrend akár meg is fordulhat, ha Brassóban megépül a reptér. Biztos, hogy ezzel a beruházással átalakul a légi személy- és áruforgalom, Bukarest azért akadályozza a fejlesztést

– részletezte a háromszéki politikus. Szerinte, minden nap olyan lépésekre van szükség, melyek már nem fordíthatók vissza, függetlenül a bukaresti politikai széljárástól. Tamás Sándor biztatónak tartja a reptér melletti összefogást,

Brassó megye és Brassó városa évek óta most először szorosan együttműködnek.

•  Fotó: Forrás: Brassó Megye Tanácsa Galéria

Fotó: Forrás: Brassó Megye Tanácsa

A sajtótájékoztatón Kovászna Megye Tanácsának elnöke megismételte a felajánlást, hogy a projekt befejezése előtt Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata 3-3 millió euróval hajlandó beszállni. „Fontos, hogy lássák, Brassó nincs ebben egyedül, hiszen ez egy regionális projekt. Minden tanulmány igazolja, hogy a nemzetközi repülőtér hatvan kilométeres körzetében gazdasági fellendülés várható.

Idézet
Sepsiszentgyörgy 30, Kézdivásárhely 60 kilométerre van a repülőtértől, tehát gyakorlatilag egész Kovászna megye profitálhat ebből a beruházásból a turizmus, de az áruforgalom szempontjából is

– mondta Tamás Sándor. Rámutatott, Brassó megyével közösen már évek óta tervezik a reptér felé vezető úthálózat felújítását. A Regionális Operatív Program keretén belül nyertes pályázataik vannak, egész Erdővidéket kinyitják, és azok az utak is a reptér irányába tartanak. Korszerűsítették a Sepsiszentgyörgy-Illyefalva-Aldoboly közötti megyei utat, az egyezség értelmében ezt Brassó megyében Szentpéteren keresztül bevezetik a körgyűrűbe, majd onnan lehet letérni a reptérre. Tamás Sándor hangsúlyozta,

érdekeltek a Brassó-Sepsiszentgyörgy-Bákó autópálya megépítésében, hiszen nemcsak a régiókat kell összekötni, hanem a helyi emberek utazását is megkönnyíteni.

Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint, a következő három-öt évben teljesen átalakul a Magyarországról Székelyföldre érkező turizmus iránya, már most a déli autópályán másfél órával közelebb van Budapest, mint északi irányból, erre a magánszféra kell rákészüljön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

A kormányprogram és a miniszterek ismeretében dönt az RMDSZ Veștea támogatásáról

Kelemen Hunor vasárnap este közölte, ha Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök tárgyalásra hívja az RMDSZ képviselőit, meghallgatják a javaslatait.

A kormányprogram és a miniszterek ismeretében dönt az RMDSZ Veștea támogatásáról
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök: legkésőbb egy hét múlva új kormánya lesz Romániának

Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök szerint legkésőbb egy hét múlva tisztségbe iktatják az új kormányt.

Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök: legkésőbb egy hét múlva új kormánya lesz Romániának
2026. június 14., vasárnap

Nem úszták meg: 243 bírságot szabtak ki az országúton tartott ellenőrzéseken

Tizenegy jogosítványt és tizenegy forgalmi engedélyt is bevontak a rendőrök a a vasárnapi razzia során, összesen pedig 243 bírságot szabtak különböző okok miatt.

Nem úszták meg: 243 bírságot szabtak ki az országúton tartott ellenőrzéseken
2026. június 14., vasárnap

Tragédia a Tordai-hasadéknál: életét vesztette egy 22 éves fiatal a via ferrata útvonalon

Egy 22 éves fiatalember életét vesztette vasárnap a Tordai-hasadékban, miután lezuhant a via ferrata útvonalról.

Tragédia a Tordai-hasadéknál: életét vesztette egy 22 éves fiatal a via ferrata útvonalon
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Németh Zsolt: Orbán Viktorral megállapodtam

Megállapodott Orbán Viktorral az idei tusványosi részvételről Németh Zsolt – jelentette be a politikus egy közéleti podcastben. A szervezők emellett a jelenlegi magyar kormány több tagját is meghívnák Tusnádfürdőre.

Németh Zsolt: Orbán Viktorral megállapodtam
Németh Zsolt: Orbán Viktorral megállapodtam
2026. június 14., vasárnap

Németh Zsolt: Orbán Viktorral megállapodtam

2026. június 14., vasárnap

Hivatalos Adrian Veștea kormányalakítási megbízása, az USR és az RMDSZ este dönt arról, hogy támogatják-e

Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.

Hivatalos Adrian Veștea kormányalakítási megbízása, az USR és az RMDSZ este dönt arról, hogy támogatják-e
2026. június 14., vasárnap

Heves esőzések következtében árvíz és kidőlt fa is nehezíti a közlekedést

A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.

Heves esőzések következtében árvíz és kidőlt fa is nehezíti a közlekedést
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Nem csillapodnak az indulatok Veștea jelölése körül: kizárást követelnek, az AUR választásokat akar

Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.

Nem csillapodnak az indulatok Veștea jelölése körül: kizárást követelnek, az AUR választásokat akar
2026. június 14., vasárnap

Veștea: nem fenyegetés, hanem felelősség a PNL számára a jelölésem

Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.

Veștea: nem fenyegetés, hanem felelősség a PNL számára a jelölésem
2026. június 14., vasárnap

Egy év alatt 12 ember vesztette életét 188 közúti balesetben

A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.

Egy év alatt 12 ember vesztette életét 188 közúti balesetben
Hirdetés