A Pamír tetejétől az Aral-tóig: bolyongás a Selyemúton

Az eleve három hónaposra tervezett ázsiai túrájuknak egy HZJ 105-ös Land Cruiserrel nekivágó kézdiszárazpataki Fekete Istvánról és a szentkatolnai Zsigmond Lórántról, illetve a hozzájuk VW Transporterrel csatlakozó erdélyi házaspárról legutóbb augusztus elején adtunk hírt.

korábban írtuk

Székelyek Dzsingisz kán egykori fővárosában

Mintegy húsz nappal ezelőtt, amikor legutóbb hírt adtunk róluk, a székely világjárók éppen Ázsia kapuja felé közeledtek. Azóta eljutottak a Bajkál-tóhoz, továbbá Mongólia fővárosába, Ulánbátorba, jelenleg Dzsingisz kán hajdani székhelyén pihennek.

Akkor éppen az orosz–mongol határ közelében jártak, Tashanta felé tartottak – a mongóliai Góbiból, Karakorum és az Altaj vidékéről érkezve itt hagyták maguk mögött az eddig általuk érintett országok közül a legelmaradottabbnak ítélt Mongóliát, hogy az orosz Altajon és Kazahsztánon keresztül folytassák útjukat dél felé.

Kazahsztánban előzetes számításaikhoz képest jóval hosszabbra nyúlt a bolyongásuk, olyannyira, hogy

WhatsAppon folytatott beszélgetésünk során próbáltam azzal bátorítani, hogy a karcagi birkafőző fesztiválon is a hungarikumnak számító karcagi birkapörköltbe – a belsőségek, a köröm, a farok és egyebek mellett – a félbevágott juhfej is belekerül, és azt a fővendégnek vagy a család fejének illik feltálalni a tisztelet és megbecsülés jeleként, de nem tudtam lelket verni bele.

Az Iszik-tótól az afgán hegyekig

Tashantától mostanig mintegy 7500 kilométert hagytak maguk mögött. Kirgizisztánon átvágva eljutottak a Tien-san hegyei között fekvő, a Balatonnál mintegy tizenötször nagyobb Iszik-kölig, melynek déli partja közelében a különleges Skazka, vagyis Mesekanyon várt rájuk vöröses-narancssárga szikláival, bizarr formáival. Innen az Alaj-völgyet és Sary-Tash térségét átszelve

Az Osh és Dusanbe közötti, több mint 1200 kilométeres Pamir Highway, vagyis az M41 jelentős része a Pamír magashegységi világán vezet keresztül, többnyire régebbi hegyi és karavánutak nyomvonalát követi.

A magashegyi átkelők évezredek óta fontos közlekedési folyosóknak számítottak Kína, Baktria, Afganisztán és Közép-Ázsia, illetőleg tulajdonképpen a keleti és nyugati világ között. Ám amíg a régi kereskedők lovakkal, szamarakkal és tevehátakon keltek át, honfitársaink terepjáróval kapaszkodtak a hegyek között.

A Pamír egyik ősi kereskedelmi útvonala ugyanis ezen keresztül vezetett, ahol ma is állnak a karavánutakat ellenőrző ókori és középkori erődök. Ezek egyikét, a yamchunit fel is keresték, miközben a Tádzsikisztán és Afganisztán határát jelölő Panj folyó mentén haladva a túloldalon az afgán hegyek kísérték őket.

Zongorakoncerten Szamarkandban

Ishkashim után Khorog következett. Az út keskeny völgyekben, meredek sziklafalak között vezetett tovább Qalai-Khumb felé, ahonnan elérték a több mint két és fél évezredes múltra visszatekintő, napjainkban félmillió lakosú üzbég nagyvárost, Szamarkandot, az egykori Selyemút egyik legfontosabb megállóhelyét. Ennek megfelelően

A Bibi-Hanim mecsetet természetesen nem hagyhatták ki, miután monumentális kapuzata és hatalmas türkiz kupolája már messziről uralja a környéket. Timur Lenk, azaz Tamerlán parancsára 1399-ben kezdték építeni, és korának egyik legnagyobb mecsetének szánták.

Innen nem messze esik a Gúr-e Emír mauzóleum, amelynek bordázott türkiz kupolája alatt maga Tamerlán nyugszik. Az épület eredetileg az unokája, Muhammad Sultan számára készült, ám annak korai halála után maga a hódításairól híres türk–mongol uralkodó kapott benne végső nyughelyet, és a mauzóleum később Timur dinasztiájának egyik legfontosabb emlékművévé vált. A Timurida Birodalom alapítójáról nekünk annyit mindenképp érdemes tudni, hogy 1396 januárjában

a nikápolyi csatát követően pedig Zsigmond magyar király több követet is menesztett hozzá egy I. Bajazid oszmán szultán elleni szövetség gondolatával.

István és Loránd számára azonban innen a Registan tér marad a legemlékezetesebb. Nemcsak három monumentális medresze révén, hanem azért is, mert

Beethoven és Gershwin műveit játszva az Üzbegisztáni Nemzeti Szimfonikus Zenekarral. És ráadásul végre normális ételt is kóstolhattak a szamarkandi piláf formájában. Ez üzbégül Samarqand palovi vagy egyszerűen palov, jellemzően rizsből, bárány- vagy marhahúsból, sárgarépából, hagymából és zsiradékból készül, gyakran köménnyel és más fűszerekkel.

A szamarkandi változat egyik jellegzetessége, hogy az összetevőket rétegesen készítik és tálalják, nem keverik teljesen össze: alul a rizs, rajta a sárgarépa, felül pedig a nagyobb húsdarabok. Óriási különbség ez a kazahsztáni bárányfejekhez képest.

Még több mint 5000 kilométer vár rájuk

Szamarkand után nyugat felé indultak, és nem egészen 300 kilométer után megérkeztek Buharába. Itt is tettek egy sétát a mecsetek, medreszék, bazárok és türkiz csempével díszített épületek között – egyik fényképükön egy 17. századi diákcella is látható, amely megmutatja, hogy ezek az épületek egykor nemcsak vallási és oktatási központokként, hanem a diákok mindennapi életének helyszíneiként is szolgáltak.

Amikor az Üzbegisztán nyugati felében, a Kizil-kum sivatag szélén található Chiva felé tartottak,

Ám mielőtt elérték volna a régi központja révén a világörökség listájára is felkerült várost, megtudták, hogy a Daut-Ata–Tazhen üzbég–kazah határátkelő személyautóval nem járható, ezért kénytelenek voltak visszamenni Szamarkandba.

Öröm az ürömben, hogy így – hatalmas kerülővel, Yalamán át – legalább

vasárnap pedig Lóri az Aral-tóban is kipróbálhatja a pecabotját. Légvonalban onnan mintegy 2700 kilométer lenne hazáig, és nem valószínű, hogy a viccbéli góbé módjára ennél rövidebb utat találnak. Inkább kétszer ekkorát!