
A majdani kisvágóhíd látványterve. Egy-két éven belül felépülhet
Fotó: Székelykeresztúr önkormányzata
Készülnek a tervek egy székelykeresztúri kisvágóhíd megépítéséhez, ahol engedélyezett körülmények között ölhetik le a gazdák a juhokat, marhákat, kecskéket és disznókat. A cél, hogy maguk értékesíthessék jószágaik húsát, ne a kereskedők tegyék zsebre a haszon jó részét.
2018. február 27., 09:122018. február 27., 09:12
Egy kisvágóhíd megépítése lehetőséget teremt a gazdáknak, hogy könnyebben értékesíthessék jószágaikat. A projekt megvalósításával az állattartók megélhetésén javítana a városvezetés,
– jelentette ki lapunknak Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. Mint mondta, ez nemcsak a helyi gazdáknak, de a fogyasztóknak is hasznos lehet, hiszen így
Az, hogy kistérségenként egy-egy vágóhidat kellene létesíteni az állattartó gazdáknak, tavaly év elején fogalmazódott meg Hargita Megye Tanácsánál – avatott be az előzményekbe Rafai Emil. Rámutatott, ezt követően jelezte a helyi önkormányzat, hogy náluk mindenképp szükség lenne egy kisvágóhídra. Végül
Fotó: Székelykeresztúr önkormányzata
A megrendelt terveket tavaly decemberben kellett volna kézhez kapnia a városvezetésnek, de úgy tűnik, a tervező csak áprilisban tudja befejezni a munkát. Volt egy elképzelés, amely szerint a betfalvi zöldségfeldolgozó helyén hozták volna létre a kisvágóhidat, ám a helyszínötletet végül elvetették, mivel nem felelt meg különböző előírásoknak. Így
A polgármester reméli, hogy egy-két éven belül megvalósulhat a projekt. „Korábbi időpontot nem merek mondani, hiszen félő, hogy a különböző engedélyek beszerzése vagy egyéb objektív okok miatt tolódhat a munkálat, még akkor is, ha megvannak a kivitelezéshez szükséges forrásaink” – fogalmazott.
Fotó: Székelykeresztúr önkormányzata
Gyerkó Levente galambfalvi polgármester, aki maga is gazdálkodik – juhokat és teheneket is tart – kijelentette, valóban szükség van egy kisvágóhíd létesítésére a térségben, hiszen rengetegen élnek állattartásból. Rámutatott,
Egyébként jelenleg egyetlen kisvágóhíd sincs Hargita megyében, így jelentős pluszkiadás lenne, ha a gazdák maguk vinnék el más megyékbe a leölésre szánt állataikat.
– mondta. Hozzátette, egy gyapjúfeldolgozó vállalat létrehozására is nagy szükség van a környéken, hiszen több tízezer juhot tartanak itt a gazdák. Jelenleg Nagyszebenből jönnek át a kereskedők, akik felvásárolják a gyapjút, majd lényegesen nagyobb összegért értékesítik.
Fotó: Székelykeresztúr önkormányzata
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!